2006. december 24., vasárnap

Három karácsonyi gyermekvers

Vártam a karácsonyt

Vártam a karácsonyt,
az angyalt is vártam.
El is jött az este,
s öröm volt a házban.

S öröm a szívemben,
mert a karácsonyfa
úgy ragyogott, látszott,
hogy jó angyal hozta.

Én is szeretném, ha
olyan jó lehetnék,
s minden házban, szívben
örömöt szereznék.

Karácsony

A szeretet angyalának
megköszönöm szépen,
hogy olyan sok jót hozott
a karácsony nékem.

S áldja meg az Isten,
hogy máskor is hozzon,
nekem meg, hogy jó legyek,
arra legyen gondom.

Tudjátok-e?

Tudjátok-e, hogy az angyal
a jóságos szeretet,
s ahol meleg szívvel jártok,
mindig ott van veletek.

Ahol megmozdul a lélek,
hogy az élet szebb legyen,
-bárhol széles e világon,
ott ragyog fel Betlehem.

Ady Endre: Karácsony

Mindhárom megzenésítve más-más dallamon.

1.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

2.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

3.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…
és egymást szeretni …

Nem volna más vallás,
nem volna csak ennyi:
imádni az Istent
és egymást szeretni…
Karácsonyi rege
ha valóra válna,
igazi boldogság
szállna a világra.

Tündérmesék - Orsinak

Tündérmesét képpel, rajzzal
hozott nekem a jó angyal...
S ami csak rajz, kifestem én,
hogy igazán legyen enyém.

2006. december 23., szombat

Karácsonyi versek

Karácsonyi verseny
(Mátyás Levente verse)

Nemcsak játékban van verseny,
hadd legyen a szeretetben.
Lássák, kié lesz az érem,
Én és unokatestvérem
a szép célhoz , sose máshoz,
ki jut előbb Jézuskához?

Iskola s vakáció,
tudom immár, milyen jó,
és azt is tudom, hogy a
szeretetnek nincs soha,
soha vakációja.

Karácsonykor

Karácsonykor mindenki jobb:
Szívünk angyalszívként dobog.
Ó, segíts meg, jó Istenünk,
Hogy mindenkor jobbak legyünk.
S hogy ne szálljon el az angyal:
Maradjon kicsivel – naggyal.
Tegyük jobbá a világot,
S úgy legyen a Te országod.

2006. december 12., kedd

Running Commentary

Th’ envelope is white
as the cold winter’s snow,
and in its inner site
lights Christmas’ warmest show.

Good wishes and good hopes
fly from the innermost nest …
- O, Future’s closed Envelopes,
open us all your Best !!!


Segesvár,12th of December, 2006
(Advent to U.E.)
Love, Nagy Ferenc

2006. december 10., vasárnap

Fényittas kommentár

A boríték fehér,
mint zord tél jó hava.
S nyitott … s hős meleg ér,
mert ősfényben árad a szép karácsonyfa.
S mélyt nyitó köszöntő,
tettvággyal írhatod :
- Borítékolt JÖVŐ,
fogjunk hát össze, s nyissuk,
nyissuk jobb korszakod !

Segesvár, 2006 uniós adventjén,
Szeretettel –

Adventi üdvözlet

Egy képeslap, hogy visszanézz
a mélyülő múltra.
Délceg torony… Dracula-ház…
s az Asztalos-utca…

S eléd tárul templomával
a lombtelt Deákhegy,
s a fedett lépcső még ma is
magasba vezethet.

De amott szívdobogtató
a keskeny átjáró…
Ám szemtől rád néz az ablak,
hol élni volt jó…

S ha átjáró volt is csupán
nagy távolok között,
a gyermekkor és ifjúság
világa itt örök.

S ha elfog az emlékezés,
s könnyekben megragyog,
a benned maradt Segesvárt
még megtalálhatod.

Segesvárról
2006 adventjén