Adventi szorongás

Jön Karácsony, s én megyek.
Nem kegyelmes már a távol,
tűnő vonat ablakából
köszöntöm az ünnepet.

A könnycsepp is gyertyaláng,
csak színtelen még a rajza,
ám a szenteste felajza,
s kigyúl árva fenyőfánk.

Fénylő ága messze ér,
és túl hetedhét országon,
látjátok-e? én már látom.
amint felenged a dér.

Jövővé lesz a jelen
lassan-lassan, majd felgyorsul,
s szokásaként egyszer , promptul
a véndiák itt terem ...

Most igaz, hogy épp megyek,
s nem kegyelmez bár a távol.
tűnő vonat ablakából
köszöntöm az ünnepet.
1972

Üzenet örökzöld gallyal

Küldök egy gyöngéd zöld gallyat az őszből,
mely nem hervaszt, csak hallgatásba göngyöl
hogy télbetartó csendje őt idézze, aki a miénk immár százötven éve.
Fehéregyháza, Múzeumkert, 1972. november 9.

Emeltkarú csonka tölgy

(A VillaFrankai kilátón)
Lásd , amott a fehéregyházi sík
az előtérben vihardúlta tölggyel,
amint a szabadságra esküszik
és megfogytan is, megtörten is zöldell...

A Villafrankán, 1962 nyarán

Fúj a szél a tarlón

Fúj a szél a tarlón,
hol a búza volt:
hova lett a sarlóm?!
- sarlóm már a Hold.

Fordul is az éle,
nézd, hogy ragyognak:
learatom véle
a csillagokat.

Hajnalig megérem
az égi mezőn,
futó felhőszélen
lesz a pihenőm.

Messze-vágó sarlóm
nem vesztem el én:
fújhatsz szél a tarlón
- kenyerem a fény.
- 1952 -

Kollektív szentelés

Szentelik a Kollektívet,
most az arat, aki nem vet.
Csupa virtus a kenyerünk:
ha már vagyunk, akkor legyünk.
- 1952 -

Fagyos nyárban

Istenem, mit értünk,
bundában aratunk,
s közben a fagyos szél
elfújja a falunk.

Mi lesz még mivelünk,
a szép nyár merre tűnt?
Dalolj, hé, vidítsd fel
szomorú kenyerünk.
- 1952 -