Ha vasárnap, akkor Sárd

Örömteli találkozások

Még a böjt s az imahetek időszakát éltük...
Nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen előírásszerűen minden egyházközség megtartotta hiterősítő imahetét, hogy ráhangolódjon lelkiekben húsvét ünnepére.
Ezek az alkalmak mindannyiunk számára a felkészülés és a találkozások áldott lehetősége volt. Ha ebben az egyetlen szóban – találkozás – ragadom meg az imahét lényegét, akkor azt is bevallom, hogy a gyülekezetemben, Recsenyéden tavaly elsőként megtartott imahét elsősorban az én találkozásom volt: a lelkésszel, aki megkeresztelt, és akihez gyermekkorom megannyi élménye fűződik, a kollégákkal, akik tanítóim voltak, akiknek tapasztalatai,tanácsai, útmutatásai indítottak lelkészi szolgálatomban, az évfolyamtárssal,akinek barátsága túlmutat a kolozsvári éveken. Idén is találkoztunk. Találkozott a gyülekezet, viszontlátta, együtt örvendett és együtt könnyezett egykori lelkészeivel,a lelkésszé lett gyermekkel és unokával. S a hideg templom falai között melengetett mindannyiunkat a múlt, Nagy Feri bácsi ajkán életre kelt egy-egy vers, a Meseház dalolni kezdett hirtelen, s mind annyian visszautaztunk időben. Az emlékek szárnyán röpültünk arra a Recsenyédre, amelyet több mint háromszázan laktak és éltek, abba a faluba, ahol a vagyonától megfosztott kulák, Gábor bácsi talán az utolsó véka gabonáját adta papbérbe, abba a közösségbe, amely színpadra vitte a Gül Babát, a János vitézt, oda, ahol megszületett a Vasárnap legszebb nap, ahol a búcsúzáskor így énekeltek: „Olvad a hó, tavasz akar lenni / Miért kell nekem innen most elmenni?” Sok-sok emlék, a találkozás örömkönnyei, könnyek azokért, akik már nincsenek, de akik – hisszük – ott voltak velünk a templomban, hogy emlékükkel benépesítsék azt. A meleg kézfogás rendjén névsorolvasás: Domokos,István, Sándor, László, Lenke, Mariska a vasárnapi iskolások, a többi már özvegy, gyermek és unoka. Öröm volt, ünnep volt találkozni, az emlékeket mint valami különleges ajándékot bontogatni. Ifj . Kozma Alberttel feleleveníteni a régi, gyermekkori csínytevéseket, az iskola, az ifjúság éveit. Fekete Levente révén emlékezni Végh Miska bácsira és feleségére, Nusi nénire, akinek keze nyomát őrzik a templom festett kazettái. Hallgatni Kincső citerajátékát és együtt énekelni: „Szívem csendben az
Úrra figyel, ki segít”. Id. Kozma Alberttel hinni azt, hogy a találkozások elvérteznek, s miként a múltban, úgy a jövőben is hordozni kell egymás terhét, nehézségét, mert a szirti zerge is úgy marad meg a viharban, a veszélyben, ha összefog, ha fejét a többiéhez szorítja. S nem utolsósorban a 22. zsoltár üzenetével készülni húsvét ünnepére.
Ez volt a mi találkozásunk, amely nemcsak emlékeket idézett, de elménkbe, szívünkbe véste a múlt lelki-szellemi táplálékát, amely erőt ad, táplál, amikor maroknyinak, gyengének, tehetetlennek érezzük magunk.
Nagy Adél, Unitárius Közlöny 2009/4

Nagy Ferenc 70 éve lelkész

Jakabházi Béla-Botond, unoka:
Gyermekei, unokái és a kis sárdi gyülekezet körében ünnepelte Nagy Ferenc 70 éves lelkészi szolgálatát. 1938. szeptember 1-jén a kolozsvári Irisz telep lelkészeként kezdődik hivatása. Recsenyéd, Segesvár (és Fehéregyháza) valamint Küküllősárd a következő állomások. Pillanatnyilag Küküllősárd lelkésze. Hihetetlen és csodálatos “rekord”, ha az évek számát nézzük, és még lenyűgözőbb a 92 éves lelkészt látni, ahogyan még mindig szinte huszonéves lendülettel végzi szolgálatát. Az ilyen alkalmakkor elmondott közhelyek, amelyek amúgy csak megközelítően fejeznék ki Nagy Ferenc életútjának jellemző vonásait – egyháza iránti feltétlen szeretet, hűség, a hívek gyakori látogatása és lelki gondozása –, nagyon keveset mondanak. Mert Nagy Ferenc mindenek előtt rajongással és szenvedéllyel végezte és végzi munkáját. Ő a lelkészi kényelem száműzője, egy aktív és dinamikus, újító egyházi lelkület megtestesítője. Nagy Ferenc 70 évnyi szolgálat után derűvel vette számba lelkészi szolgálatának minden fontos állomását, az embertpróbáló, tudatromboló időket, mert ő mindig bölcsességgel szemlélte az egymást követő politikai rendszereket és az egyházban végbemenő változásokat.
És ha Kányádi Sándor túl nagynak találta Arany kalapját, úgy én is – számos lelkésztársammal – csak ámulni tudok Nagy Ferenc hatalmas palástja árnyékában: de jó lenne felnőni hozzá!
Juhászné Jakabházi Annamária, unoka:
Juhász Ákos dédunokája a napokban Európa térképét színezgette. Minden országra jutott egy szín. Közben bosszankodott: Miért ilyen nagy Törökország? Kifogy a lilám!
Arra gondolok, hogy egy életpálya is olyan, mint egy térkép. Térkép, amelyet mindenki maga rajzol: kiszínezi, óceánt, lila partot fest, határvonalakat húz. Ha a térkép jó, tisztán látjuk helyünket, nem tévedünk el. Sőt, másoknak is segítünk, hogy eligazodjanak saját térképükön. Gondos munkát kíván ez a térképkészítés. Minél többet foglalkozunk vele, annál szebb, pontosabb, teljesebb lesz. Van, aki élete derekán belefárad, elfásul, vagy kényelemből fölhagy vele. Vagy éppen teljesnek látja, úgy érzi, eleget dolgozott rajta. Avagy újat kezd, mert úgy tűnik, valahol az előzőt elrontotta. Szerencsés és boldog az az ember, aki nem teszi le az ecsetet, folytatja a nagy rejtélyek rajzolását, feltérképezését, aki minden nap hozzátesz egy ecsetvonásnyit, finomítja a régit, esetleg egy-egy vonalat megvastagít, másikat súlyvesztetten elhalványít. Nem sajnálja a festéket, soha nem sopánkodik, nem panaszkodik. Élvezi a mindennapos új rálátást, új szemszöget, kihívást. Felülvizsgálja önmagát, titkokat fedez fel, és keresi a teljessé tehető részeket.
A Nagyapám 70 éves lelkészi pályafutásán elkészített térképét színesnek, izgalmasnak, harmóniát és lendületet árasztónak látom. Küküllő-kék tengerek, vad-zöld szigetek, meleg narancssárga partok, szelíd őszi dombok, fehér templomtornyos menedékek. Jól kidolgozott, erős és merész vonalak.
Három dolog teszi különlegessé ezt a térképet. Az egyik a zene. Egy zenélő térkép. Tökéletes harmóniában zeng a sok személyre szabott gyerekdal a téli tájak karácsonyi énekével. A megzenésített versek dala a pattogó indulókkal. Bárhová tekintek a térképen, egy-egy akkord magával ragad. Színek és hangok.
A második a humor. Aki a térkép közelébe kerül, jókedvedre derül. Minden részlet egy-egy szófordulatot, humort rejt magában. Így e találkozás élmény értékűvé minősül.
A harmadik különlegessége, hogy ez a térkép mások szolgálatára készül. Nem öncélú a színezés, nem önmagáért van. Hanem a közösségért, közösségekért. A térképnek küldetése van.
Derűs, gyönyörű, erőt, kitartást és meg nem alkuvást sugárzó ez a térkép!
Nézem a saját térképemet. Sok a színezni való. De előttem a példa, a mérce. Ezt köszönöm ma színes és zenés szeretettel drága Nagyapámnak!

Hivatás