Az Olajfák-hegyén alkonypír ragyog át:
búcsúzik a sugár a Gecsemánétól,
nemsokára mindent már az éj árnyékol.
A tanítványok is érzik a nagy búcsút:
Jézus nélkül vajon mire vezet útjuk?
Kiért úgy rajongtak éveken keresztül,
szava most közöttük utoljára csendül:
– Bizony mondom néktek, mind kiket szerettem
nehéz órák jönnek, megtagadtok engem.
Péter keserűen szabadkozott – ó, nem,
ha mind megtagadnak, én a szikla, sosem!
– Mielőtt a kakas megszólalna reggel,
háromszor tagadsz meg ... Így felelt a Mester.
Nemsokára vitték Júdásék. Sötét lett.
Nem volt éj a földön még annál sötétebb...
a többiek, tízen, tehetetlen álltak...
Péter utánuk ment, hisz ő volt a bátrabb.
S bár a szablyáját Jézus visszaparancsolta
(– Ki kardot ránt, kard által vész el) a sorsa
annyira a Mester sorsához volt mérve,
hogy mást nem tehetett – szorongva kísérte.
S mikor bevitték őt a főpapi házba,
az udvaron maradt, árván, nagyon fázva ...
S míg folyt a vallatás, ott künn a tűz mellett
katonák és szolgák ültek, melegettek.
Péter is odament lopva a tűz mellé,
s egy szolgáló nyomban mintha felismerné,
int a többieknek: – Ez is ő vele volt!
– Asszony, nem ismerem! – ijedten válaszolt.
de alig indult meg a szó, terefere,
jött és rámutatott a főpap embere:
– Te is azok közül való vagy! – Megfagyott
most a szív Péterben, s kiáltá: – Nem vagyok!
Ám hiába, most már harmadik is akad,
s nekiszegeződnek vészjóslón a szavak :
- Ez is ővele volt, hisz a ruháján jól
látszik, hogy vele jött még Galileából!!
És a Péter hangja messzi, idegen volt :
– Ember nem tudom mit mondasz ... - s a kakas szól.
S a nyitott ablakon, vallatói mellől,
hátranézett Jézus, s ahol a per eldől,
Péter, a kőszikla összetörten állott :
Feleszmélt - ő volt most, ő volt már a vádlott.
– Mielőtt a kakas megszólalna reggel,
háromszor tagadsz meg ... Irgalom, jó Mester!
Ki törődött vele, Szabad volt, mehetett ...
ment is , s magával vitt egy bús tekintetet.
Egy bús tekintetet, mely örökké vádol:
– Megtagadtál ... Mi lett a hű tanítványból?
Úgy mondtam, hogy nem volt éj annál sötétebb,
s hogy megjött a hajnal, még mélyebb sötét lett.
De túl a keresztfán, túl a megbánáson,
eljön majd egy reggel, s Pétert fényben látom :
Jézus peréből nem szállhat rá ítélet,
mint korona-tanú a porondra lépett,
s hogy ismeri Jézust, a nap tüze mellett
vallja meg most bátran a háromezernek...
A nagycsütörtöki fájó alkonyatra
ez következett hát pünkösdre virradva ...
Szólhat már a kakas!... Legyen százszor áldott
az a tekintet, mely mindent jóra váltott ...,
mely mindent jóra váltott ...
(Munkácsy festményéből inspirálódva készült e festményt)A leghívebb barát
Hogy tizenkét éves volt – de boldog lehetett! –
templomba vitték Jézust, a legjobb gyermeket.
Nem volt vonat, sem autó, s a Sion messze volt –
a nagyok közt serényen o is ott gyalogolt…
Nem adta volna aztán, bizony nem semmiért,
hogy zarándok-csapatja a szent városhoz ért.
Már látta a hegy ormán az ősök templomát,
mit gyermekszem kívüle még úgy meg nem csodált.
S mert azért jött, hogy keblét lélekkel töltse meg,
sietett fölkeresni az öreg bölcseket.
Így történt, hogy övéi, az oltár lánginál
nem is vehették észre, hogy hol jár, mit csinál.
S hogy áldozati tűznél nagyobb fényt keresett:
Ó, ki értette akkor az ilyen gyermeket?!
De tudta ő, s azóta már tudja a világ,
hogy lélek szerint várja az Isten a fiát,
s az Atya dolgai közt kell keresnünk nekünk
a fényt, mely rávilágít, hogy mit ér életünk.
S ha kedvelnek a bölcsek, tanítók, mesterek,
fennebb az oltártűznél emel a szeretet.
Szomorú volt a gyermek, hogy ismét visszatért
a messzi Názáretbe? De látta már a célt!
Az Olajfák hegyén
Az Olajfák hegyén
oly gyötrő a magány,
de megcsillan a fény
a Mester jajszaván:
- A keserű pohár
ha el nem vétetett,
adj világodnak bár
jobb, igaz életet.
És telnek századok,
majd jönnek ezredek,
s meg nem gyógyulhatott,
a világ csak beteg.
Ma bennem szenved ő,
közös a gyötrelem,
de álmaiba sző,
s ha győzök, győz velem.
