Levél Tatyónak

Drága Nagytata!

Ákos a napokban Európa térképét színezgette. Minden országra jutott egy szín. Közben bosszankodott: Miért ilyen nagy Törökország? Kifogy a lilám!Arra gondolok, hogy egy életpálya is olyan, mint egy térkép. Térkép, amelyet mindenki maga rajzol: kiszínezi, óceánt, lila partot fest, határvonalakat húz. Ha a térkép jó, tisztán látjuk helyünket, nem tévedünk el. Sőt, másoknak is segítünk, hogy eligazodjanak saját térképükön. Gondos munkát kíván ez a térképkészítés. Minél többet foglalkozunk vele, annál szebb, pontosabb, teljesebb lesz. Van, aki élete derekán belefárad, elfásul, vagy kényelemből fölhagy vele. Vagy éppen teljesnek látja, úgy érzi, eleget dolgozott rajta. Avagy újat kezd, mert úgy tűnik, valahol az előzőt elrontotta. Szerencsés és boldog az az ember, aki nem teszi le az ecsetet, folytatja a nagy rejtélyek rajzolását, feltérképezését, aki minden nap hozzátesz egy ecsetvonásnyit, finomítja a régit, esetleg egy-egy vonalat megvastagít, másikat súlyvesztetten elhalványít. Nem sajnálja a festéket, soha nem sopánkodik, nem panaszkodik. Élvezi a mindennapos új rálátást, új szemszöget, kihívást. Felülvizsgálja önmagát, titkokat fedez fel, és keresi a teljessé tehető részeket.

A Nagyapám 70 éves lelkészi pályafutásán elkészített térképét színesnek, izgalmasnak, harmóniát és lendületet árasztónak látom. Küküllő-kék tengerek, vad-zöld szigetek, meleg narancssárga partok, szelíd őszi dombok, fehér templomtornyos menedékek. Jól kidolgozott, erős és merész vonalak.

Három dolog teszi különlegessé ezt a térképet. Az egyik a zene. Egy zenélő térkép. Tökéletes harmóniában zeng a sok személyre szabott gyerekdal a téli tájak karácsonyi énekével. A megzenésített versek dala a pattogó indulókkal. Bárhová tekintek a térképen, egy-egy akkord magával ragad. Színek és hangok.

A második a humor. Aki a térkép közelébe kerül, jókedvedre derül. Minden részlet egy-egy szófordulatot, humort rejt magában. Így e találkozás élmény értékűvé minősül.

A harmadik különlegessége, hogy ez a térkép mások szolgálatára készül. Nem öncélú a színezés, nem önmagáért van. Hanem a közösségért, közösségekért. A térképnek küldetése van.

Derűs, gyönyörű, erőt, kitartást és meg nem alkuvást sugárzó ez a térkép!

Nézem a saját térképemet. Sok a színezni való. De előttem a példa, a mérce.

Ezt köszönöm ma Nagytatának!

Színes és zenés szeretettel, Annamaji, unoka

70 éve lelkész

Sárdon ünnepelték ma 70 éves lelkészi pályafutását. Unoka-ima:

Jézus tekintete

Elfogyasztották az utolsó vacsorát.
Az Olajfák-hegyén alkonypír ragyog át:
búcsúzik a sugár a Gecsemánétól,
nemsokára mindent már az éj árnyékol.

A tanítványok is érzik a nagy búcsút:
Jézus nélkül vajon mire vezet útjuk?
Kiért úgy rajongtak éveken keresztül,
szava most közöttük utoljára csendül:

– Bizony mondom néktek, mind kiket szerettem
nehéz órák jönnek, megtagadtok engem.
Péter keserűen szabadkozott – ó, nem,
ha mind megtagadnak, én a szikla, sosem!
– Mielőtt a kakas megszólalna reggel,
háromszor tagadsz meg ... Így felelt a Mester.

Nemsokára vitték Júdásék. Sötét lett.
Nem volt éj a földön még annál sötétebb...
a többiek, tízen, tehetetlen álltak...
Péter utánuk ment, hisz ő volt a bátrabb.
S bár a szablyáját Jézus visszaparancsolta
(– Ki kardot ránt, kard által vész el) a sorsa
annyira a Mester sorsához volt mérve,
hogy mást nem tehetett – szorongva kísérte.

S mikor bevitték őt a főpapi házba,
az udvaron maradt, árván, nagyon fázva ...

S míg folyt a vallatás, ott künn a tűz mellett
katonák és szolgák ültek, melegettek.
Péter is odament lopva a tűz mellé,
s egy szolgáló nyomban mintha felismerné,
int a többieknek: – Ez is ő vele volt!
– Asszony, nem ismerem! – ijedten válaszolt.

de alig indult meg a szó, terefere,
jött és rámutatott a főpap embere:
– Te is azok közül való vagy! – Megfagyott
most a szív Péterben, s kiáltá: – Nem vagyok!

Ám hiába, most már harmadik is akad,
s nekiszegeződnek vészjóslón a szavak :
- Ez is ővele volt, hisz a ruháján jól
látszik, hogy vele jött még Galileából!!
És a Péter hangja messzi, idegen volt :
– Ember nem tudom mit mondasz ... - s a kakas szól.

S a nyitott ablakon, vallatói mellől,
hátranézett Jézus, s ahol a per eldől,
Péter, a kőszikla összetörten állott :
Feleszmélt - ő volt most, ő volt már a vádlott.

– Mielőtt a kakas megszólalna reggel,
háromszor tagadsz meg ... Irgalom, jó Mester!

Ki törődött vele, Szabad volt, mehetett ...
ment is , s magával vitt egy bús tekintetet.
Egy bús tekintetet, mely örökké vádol:
– Megtagadtál ... Mi lett a hű tanítványból?

Úgy mondtam, hogy nem volt éj annál sötétebb,
s hogy megjött a hajnal, még mélyebb sötét lett.

De túl a keresztfán, túl a megbánáson,
eljön majd egy reggel, s Pétert fényben látom :
Jézus peréből nem szállhat rá ítélet,
mint korona-tanú a porondra lépett,
s hogy ismeri Jézust, a nap tüze mellett
vallja meg most bátran a háromezernek...

A nagycsütörtöki fájó alkonyatra
ez következett hát pünkösdre virradva ...

Szólhat már a kakas!... Legyen százszor áldott
az a tekintet, mely mindent jóra váltott ...,
mely mindent jóra váltott ...

(Munkácsy festményéből inspirálódva készült e festményt)

A leghívebb barát

Hogy tizenkét éves volt – de boldog lehetett! –
templomba vitték Jézust, a legjobb gyermeket.

Nem volt vonat, sem autó, s a Sion messze volt –
a nagyok közt serényen o is ott gyalogolt…

Nem adta volna aztán, bizony nem semmiért,
hogy zarándok-csapatja a szent városhoz ért.

Már látta a hegy ormán az ősök templomát,
mit gyermekszem kívüle még úgy meg nem csodált.

S mert azért jött, hogy keblét lélekkel töltse meg,
sietett fölkeresni az öreg bölcseket.

Így történt, hogy övéi, az oltár lánginál
nem is vehették észre, hogy hol jár, mit csinál.

S hogy áldozati tűznél nagyobb fényt keresett:
Ó, ki értette akkor az ilyen gyermeket?!

De tudta ő, s azóta már tudja a világ,
hogy lélek szerint várja az Isten a fiát,

s az Atya dolgai közt kell keresnünk nekünk
a fényt, mely rávilágít, hogy mit ér életünk.

S ha kedvelnek a bölcsek, tanítók, mesterek,
fennebb az oltártűznél emel a szeretet.

Szomorú volt a gyermek, hogy ismét visszatért
a messzi Názáretbe? De látta már a célt!


Az Olajfák hegyén

Az Olajfák hegyén
oly gyötrő a magány,
de megcsillan a fény
a Mester jajszaván:
- A keserű pohár
ha el nem vétetett,
adj világodnak bár
jobb, igaz életet.

És telnek századok,
majd jönnek ezredek,
s meg nem gyógyulhatott,
a világ csak beteg.
Ma bennem szenved ő,
közös a gyötrelem,
de álmaiba sző,
s ha győzök, győz velem.

Ima

Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Add,
hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik;
hogy kibékülést hozzak létre ott, ahol egymásra neheztelnek;
hogy egységet teremtsek ott, ahol széthúzás van;
hogy igazságot hirdessek ott, ahol tévedés uralkodik;
hogy hitet élesszek a kétkedés helyébe;
hogy reménységet fakasszak ott, ahol kétségbeesés ütött tanyát;
hogy világosságot vigyek oda, ahol sötétség terjeng;
hogy örömet okozzak ott, ahol szomorúság nehezedik a lelkekre.
Add,
hogy másokat vigasztaljak,
s ne csak a magam számára keressek vigasztalást;
hogy másokat megértsek,
s ne csak a magam számára keressek megértést;
hogy több szeretetet adjak másoknak,
mint amennyit a magam számára várok.
Hiszen amikor adunk, akkor kapunk igazán;
amikor elfelejtjük magunkat, akkor találunk igazán magunkra;
amikor megbocsátunk, akkor nyerünk igazán bocsánatot;
és amikor jóságot oltunk az eliramló időbe =
szolgáljuk, éljük az örök életet...

Ámen

Orsi

Ákos és Aba a tenger felett

Két vers Félix-Hunornak keresztelőjére

Berger Félix Hunor dédunokája édesanyjával, Nagy Zsuzsannával.
Unokája, Jakabházi Béla Botond keresztelte Félix Hunort a segesvári unitárius templomban. Az áldás után felolvasta az erre az alkalomra íródott versikét:

Kikhez mindig közel vagyok,
Most is el nem maradhatok,
Veletek hű áldást kérve
Hunor-Félix életére.

Hunor – jössz az ős mondából,
Félix – Róma világából.
Boldog vadász, sose feledd:
Kitartásod célra vezet.

Az oly sokat mesélni tudó lépcsőkön a család:
A keresztelői ebéd a Villa Frankán volt.
Villa Franka – béke hegye,
nagy örömök tetőzete:
lakodalom, keresztelő,
múlt és jövő kedvét lelő.

Jöhet még ezután bármi,
innen lehet messze látni.
S mihez csak meleg szív ér el,
csak nő az emlékezéssel.

Mind’ben lelhetsz hívó többre,
csodaszarvasod ne lődd le!
De kövessed árkon-bokron,
hogy mindenhol lehess otthon!

Nézzünk le most Segesvárra,
családunk fővárosára!
Egybefog időt és tájat,
mint pásztor széledő nyájat.

S örvendj vénnek s báránykának.
Boldogok, kik messze látnak.

A Nagy család

1940. január 1-én készült családi kép: Felső sor balról jobbra: Nagy Jenő, Kiss Ernőné Nagy Erzsébet, Czompó Istvánné Nagy Irén, Tirnován János, ifj. Nagy Béláné Barabás Piroska, ifj. Nagy Béla

Ülő sor balról jobbra: Nagy Béláné Lidák Margit, Tirnován Ari Vid, Nagy Ferenc, Tirnován Emília (későbbi művésznevén Tarnói Emília), Tirnován Jánosné Nagy Margit, Nagy Béla