Tátesz ' 90

A falinaptárra

I.
Az esztendő egy lapon elfér
és betű, szám és rajz csupán,
ha nem mélyedsz el értelmében,
amint múlik nap nap után.

Nap nap után a széptől, jótól
gyarapszik fogyó életed,
s az el nem fogyó szeretettel
a végtelent elérheted.

II.
Sűrítsünk az időbe
minél több jót és szépet,
ne múljanak hiába
a percek és az évek.

míg tegnapokká válnak
a holnapok a mán át :
reményeink a tettek
szép emlékekre váltják.

Jelenünk drága kincs, hát
költsük csak oly dologra,
mit tolvaj el nem lophat,
s meg nem emészt a rozsda.

Énekeskönyv

A gyászoló család hálásan megköszöni az egyházközség elöljáróságának, a nőszövetségnek és a híveknek mindazt, amivel hozzájárultak a végtisztességhez. Egyben 44 énekeskönyvet adományoz a gyülekezet részére (44 éven keresztül, 1953-1997 között volt az egyházközség énekvezére).
Tekintettel arra, hogy a központban jelenleg nem áll énekeskönyv rendelkezésre, a közelebbi új kiadásból való fedezetre az ellenértéket biztosítja. Az énekeskönyveket a következő szöveg kíséri:

Negyvennégy év áhítatával
a szív éneke továbbszárnyal …
- nyisd fel e könyvet hálatelve,
hogy életedet megszentelje.

Nagy Ferencné sz. Báró Piroska
énekvezér-tiszteletesasszony
emlékére lelkes használatra
adományozta a segesvári gyülekezetének

Segesváron, 2006 áprilisában
szeretettel a család

Búcsú Nagy Ferencné Báró Piroskától

Temetési beszéd
Nagy Ferencné Báró Piroska temetésén 2006. április 9-én, Virágvasárnapján
Az örök élet hite
„Ekkor felelvén Jézus monda néki: Óh asszony nagy a te hited” Mt 15,28
Gyászoló Család! Gyászoló Hozzátartozók! Végtisztességet tevő Testvéreim!
Lelkünk e Golgotája felé jőve az jutott eszembe, hogy a Húsvét előtti nagypénteket, az életnek hány és hány nagypénteke előzi meg, amikor a halál diadalmaskodik az élet felett. De nem csak nagypéntekek előzik meg ezt az utat, de lám virágvasárnapok is, amikor azon kívül, hogy Jézus lába elé szórjuk a szeretet virágait, egy koporsót is elborítanak a virágok. Egy koporsót, amely fizikai szemeink elől elzárta örökre azt, akit oly nagyon szerettünk, aki minket oly nagyon szeretett. Elzárta Őt, aki aggódott érettünk és akiért mi is annyit aggódtunk.
Madárdal és szomorú sóhaj vegyül a tavaszi tájba. Amikor a fákon rügyek bomladoznak, és a jövőről próbálnak szólani nekünk, akkor a halál egy életet a földbe visz. De csak a test szerinti életet, ugyanis a lélek felett nem diadalmaskodhat a halál, mert az itt megmarad a mi életünkben és Istennél, örökké.
Bármennyire is készülünk az Istennel való szemtől szembeni talákozásra, a halál mégis váratlanul ér. Pedig a Golgota felé megy mindenki. Isten örök törvénye ez. Az értelem sokszor tiltakozik ez ellen az isteni törvény ellen, a lélek azonban, mert istetől származik, el kell fogadja a valóságot. Azért is ezt kell tegye, mert egy beteljesedett élettől búcsúzunk e szomorú órában. Teljessé tette ezt az életet, a mindent legyőző áldott szeretet, a határtalan jóság, az önzetlenség, a feltétel nélküli szolgálat, az alázatosság.
Testvéreim! Egy édesanyáról szól a felolvasott bibliai versünket megelőző rész. Egy asszonyról, aki Jézussal akar találkozni. Aki gyermekéért, vagy gyermekeiért aggódik. Az édesanya keresi gyermeke gyógyulásának lehetőségét s talán az ő életével mit sem törődik. Csak az övéi épek, egészségesek legyenek, csak biztonságban tudja őket. Az örök édesanya példája ez, akiről, akikről a tanítómester még oly sokszor példáz.
Azokról az édesanyákról példáz, akik, ha kell, a kényelemről, a betevő falatról is lemondanak gyermekeik érdekében. Ilyenkor a te, az én, valamennyiünk édesanyja jut eszünkbe, aki a költő szerint: „éjszaka font, nappal mosott, és voltak idők , - emlékezz csak vissza Testvérem – hogy „jaj, de keservesen tartott”. És akiról a koporsó mellet állók is elmondhatják: „Az én jó anyámnál nincs jobb e világon, bármerre keressem párját nem találom. Fárad éjjel nappal, de már alig várja, mikor a gyermekét karjaiba zárja”. És ez a két kar most lehanyatlott. Örökre megpihent. De a lélek nagysága velünk marad. A bibliai jézusi mondás, újra és újra visszatér: Óh asszony, nagy a te hited”.
Testvéreim! Elmúltak, elmúlnak az évek, mint egy tűnő álom, de az évek múlásával megszépül a mindig Isten szeretetéből erőt merítő múlt .
Nagy Ferencné Báró Piroska 1917. június 14-én, Petrillán született lelkészi családban, Báró József unitárius lelkész és Tamás Piroska első gyermekeként.
Gyermekkora Muzsnához, majd Városfalvához köti.
Tanuló éveiből az elemit Városfalván, további tanulmányait a székelyudvarhelyi református tanítóképzőben folytatja, ahonnan hajlama és tehetsége szerint a kolozsvári magyar zenekonzervatóriumba kerül. Itt zongora szakon 2 akadémiai évet végez, hegedű szakon pedig, a négy évi fokozatot éri el.
A kincses városban az unitárius leányotthonban lakik, s a szomszédos Teológiai Akadémia II. éves hallgatójával, Nagy Ferenccel, a közös zene iránti érdeklődés hozza össze. 1940-ben kötnek házasságot és lelkészférje oldalán 7, anyagiakban megpróbáló, de szervezésben jelentős évet áldoz az irisz telepi missziónak Kolozsváron. A második világháború kegyetlensége, melyet menekülésükkor Budapesten tapasztalt meg, mély nyomott hagyott családját féltő lelkében. Hazatérve, a már 3 gyermekes lelkész-családot a jobb megélhetést biztosító Recsenyédre hívják meg. Itt a rendszerváltozás miatti új egyházi, főleg nevelési kérdések megoldásán munkálkodnak, fellendítve a recsenyédi művelődési életet. Itt születik meg negyedik gyermekük is.
Apósának, Nagy Béla unitárius lelkésznek nyugdíjba vonulása következtében, 1953-ban a segesvári gyülekezet meghívására végleges szolgálati helyére, e városba kerül a család. Ettől fogva a lelkészi család lelkesen felvállalja a segesvári és a küküllősárdi gyülekezetek lelki gondozását. Az énekvezérség mellett Piroska néni mindenütt ott volt zenei készségével, ahol egyházi rendezvényeken kívül az iskola és társadalom igényelte odaadó munkáját. Így például a hajdani Petőfi iskola kis zenekara, a városi kultúrotthon félszimfónikus zenekara, de a magánórai zongora-tanítások élvezhették ihletett közreműködését. A szociális helyzet javítása érdekében 5 évi konfekció-gyári munkát vállalt. Szépérzéke és kitartó munkájának emlékét őrzik kézimunkái, így a templom szószékterítője, az énekeskönyvek borítói és még sok kézimunka.
Humora, kiegyensúlyozottsága, igazságérzete, derűs természete, türelme, magával ragadó zeneisége, egyháza iránti odaadó szeretete és mindenek iránt meleg rokonszenvet érző lelkülete kisugárzott környezetére. . Életelvét, amire gyermekeit, unokáit tanította, Vörösmarty tolmácsolja: „Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, /Ki életszomját el nem égeti, /Kit gőg, mohóvágy, s fény el nem varázsolt,/Földön honát csak olyan lelheté”.
Hányan és hányan vannak ma világunkban, akik betegségükről tudomást szerezve lélekben összeroppannak. Piroska néni nem csak egészséges életében, de betegségében, szenvedéseiben is a Jézussal mindig találkozni akaró és találkozni tudó bibliai édesanya nagy hitét élte meg. Szerettei között, szerettei mellett akart maradni, mert vallotta: „aki mindvégig álhatatos marad, az üdvözül”. Jézus melletti tanítványságról tett bizonyságot ezzel is. És a mesterrel egyetemben el tudta fogadni: „mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg Uram, ha nem a tied”.
84 éves korában (2001 áldozócsütörtök napján) agyvérzés érte, amiből nehezen épült fel, majd ágynak esett és egy évi nehéz helyzetéből csak a halál végleges álma válthatta meg.
Testvéreim! Lám elrohan az élet, rövidebb, vagy hosszabb utat járunk be szekerén, de ebből a világból, ama láthatatlan, örökkévaló világba csak az mehet át, aki önmagát, szerető lelkét beépítette övéibe és így fundamentumot készített az utána jövők számára. Bár most könnyhullatva említünk, de mégis hit, reménnyel tekintünk szent egedre Istenünk, és kérünk téged, adj ennyhet a fájó szíveknek, töröld le a könnyeket. Ámen

Családja, különösen gyermekei az ő végtelen szeretetétől ihletetten gondozták, de most búcsúzniuk kell a már csak lélekben köztünk levőtől.
Így Nagy Ferencné Báró Piroskától, aki élt 88 esztendőt, családformáló házasságban 66-ot, búcsúznak szerettei, akár koporsója mellől, akár a távolból.
Búcsúzik férje, aki egyben munkatársa, egy hajdani május örökségének szeretetéért kifejezhetetlen hálával köszönetet mond. Köszönet a kettős összefogásban oly kiterjedt és mélyen egybefűzött családért, az egymás iránti értelmes életért, amely sírjaik felett is csorbíthatatlanul megőrzi az édesanya végtelen ölelését…
Búcsúznak gyermekei, Piroska, Anikó, Ferkó és Vera;
menye Irénke; vejei: Pistu és Béla
Búcsúzik 7 unokája: Danika, Annamária, István, Réka, Zsuzsi, Isti és Béla Botond;
búcsúznak unokái családjai: Irénke, Péter, Neptina, Levente és Thomas;
búcsúznak dédunokái: Danika, Tamás, Orsi, Andrea és Ákos.
Búcsúzik húga Hajnalka, családjával ;
sógornője, szeretett öccse özvegye,Gabika, családjával;
sógornője Irénke családjával.
Búcsúznak unokatestvérei, rokonai, ismerősei.
Búcsúzik egyháza.
Búcsúznak a lelkészcsaládok.
Búcsúzik a segesvári, a küküllősárdi gyülekezet,
Búcsúznak az angliai és amerikai testvéregyházközségek.
Búcsúzik a nőszövetség.
A két szomszédság, az unitárius Részvét Alap.
Búcsúznak a szomszédok, ismerősök.
Búcsúzik a végtisztességtevő gyülekezet.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.

Benedek Jakab, segesvári lelkész

Gyászjelentés

„A szeretet soha el nem fogy.” I.Kor13:8a

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, becsülték és szerették, hogy a drága és mindenek iránt meleg rokonszenvet érző

Nagy Ferencné Báró Piroska
tiszteletes asszony és énekvezér

életének 89., házasságának 66. évében, 2006. április 7-én, türelemmel viselt hosszas szenvedés után csendesen elhunyt. Énekvezérként hűséggel szolgálta egyházát 60 éven keresztül Kolozsváron az Irisz-telepi, a recsenyédi, a küküllősárdi és a segesvári gyülekezetekben. Egész életét családjának és egyházának szentelte.
Drága halottunkat 2006. április 9-én, vasárnap 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a segesvári unitárius templomból a római katolikus temetőbe.

Pihenése legyen csendes, emléke áldott!

Segesvár, 2006. április
A gyászoló család

Háromsorosok

Elfogta a bokor elől a napfényt a nagy fa
kárpótlásul sűrűsödő árnyait ráadta –
merthát kész a jólszituált minden áldozatra.

Nem a helyemen

Nemes növény voltam –
gyomnak számítottam:
nem a helyemen nyíltam.

Mezők lilioma

Salamonnál ékesebben
miért neveli az Úristen,
hogy mire megkedvelik:
kemencébe vettetik.

Irisztelep

Irisztelep

A külvárosi házak
talán még emlegetnek,
talán mesélnek rólam
rongyoska gyermekeknek.

Mert nagyon messze járhat
ami belőlem árnyék,
de ami napsugár volt,
az most is köztük jár még.

Proletárok papja

Proletárok papja voltam,
prédikáltam és daloltam.
Fagyban, sötétben és sárban
a mosolyról prédikáltam.
Volt hét, hogy csak kétszer ettem,
de mindennap énekeltem.
Tüzem se volt egész télen,
éltem az ég melegében,
s a jó napnak segítettem,
hogy benn fényljék a szívekben.

Külvárosi domboldalon
született , haj, sok-sok dalom
abban a kis házikóban,
ahol olyan boldog voltam.

Nem magamért, senki másért,
néhány szegény proletárért
az életem odaadnám,
ha még ma is ott lakhatnám,
s éhezhetnék, s hogyne fáznék
néhány szegény proletárért,
ha hihetném, hogy itt minden
olyan közel van, mint hittem.