Hazatérés

Omló Déva vára,
hitünk Golgotája –
lelkünk most arra jár,
hol élet és halál
béklyóit lerázza.

Omló Déva vára,
elvész a homályba,
ám, ki ott szenvedett,
őrzi a szeretet
s hű szívünkbe zárja.

Emlékezés

Termő sivatagra

A családi találkozó elé

Keresztúri találkozó családok családja,
valamennyi parókiánk népét együtt látja.
Ősi templom s Kollégium meg a bentlakás is:
megugatott haladó karavánnak frissítő oázis.

Holtig tanuló papokkal akar élni népünk,
s egy-két napi kollégium megpezsdíti vérünk.
S a bentlakás furcsa, de jó gondolattal áthat :
legyünk méltó örök bentlakói Erdélynek, hazánknak.

Lám, hogy eltörpül a templom iskolái mellett,
mert a hithez biztos alap: tudomány is kellett.
Hit és haladás nem érhet soha „quantum satis”-t,
s Élet-ajzó humánus tudásnak emel katedrálist.

S a megszolgált élet nyújtson sok kellemes percet,
nemes játékban itt részt vesz kicsi és nagy gyermek.
Fellélegzik test és lélek, s ha táncra is lendül,
bírja a jót s a kevésbé jót is még elevenebbül.

S Keresztúrról úgy térjünk meg a parókiákra,
hol sok áldott gyakorlat vár minden véndiákra.
Vén diákra s családjára – kicsire mint nagyra –
s vezessen a keresztúri szellem termő „sivatagra” …

- 2006. szeptember 7. -

A hét éves Orsinak

Nem is tudom, mivel kezdjem
szülinapi versem:
mert ami jön, túlmutat
az ünnepi percen.

Jó volt óvodába járni,
de most vár az iskola:
a nagy-nagy Kollégium
kis hétéves Orsira.

Jó, hogy Boróka és Ágo
velem lép be kapuján,
s hogy tanítónénink Réka
éppen mint Édesanyám.

S jó lesz Ákosnak s Magornak,
mikor odaérnek majd,
s mi úgy fogadhatjuk őket,
mint mosoly a víg kacajt.

Társam új iskolatáskám,
fénylik rajta macskaszem,
s mi benne lesz - könyv és irka,
elbírja hátam s fejem.

Mert ha mind elbírom,
ami bennük egyre gyűl:
betű, szám - meg is tanulom
legboldogabb gyermekül.

S haza jönni milyen jó -
Rékák gondja szép kegy...
de mint Édesanyám,
nincs oly Réka még egy!

Ő hozott a világra
s Édesapámmal tett,
hogy jó Rékák s mindenek
Embert nevelhetnek.

S kik most idegyűltetek
hét évnek örülni:
tudjuk egymás éveit
így mind körülülni!

Hálálkodni Istennek
magunkért s egymásért,
s hogy mint most, ki soron van
boldog állomást ért...

S állomásokból tovább
kísérjük egymást el
- közelből s távolból is
örök szeretettel...

Segesvárról - Kolozsvárra 2006. augusztus 27-re szeretettel Dédtatától

Leomlott a várfal

Leomlott a várfal, nem védi Petőfit,
s ő valahol várja, hogy jobb helyet kapjon…
Hol példálózva sem lábatlankodik majd
éretlen szemeknek … S nem közhely, de mondom,
hogy hős költőnk túltett minden ilyen gondon,
hiszen ott van minden emberi szívben, hol
a szabadság és az igaz élet vágya
nem nyomavesztetten a világot járja …
S nem kell félteni őt szívek omlásától,
nincs bizonytalanság, hol elméje világol,
biztonságot ő nyújt eszmélő sorsoknak
s józanodó Földnek … Ünnepeljék hát úgy
míves napjaink is, míves égő vággyal,
mely az egyensúlyát megkereső létben
szabadsággal nem csak lépdel, hanem szárnyal …
- és szilárdan állhat minden békés várfal.

Segesvár, 2006. július 30.

Tátesz ' 90

A falinaptárra

I.
Az esztendő egy lapon elfér
és betű, szám és rajz csupán,
ha nem mélyedsz el értelmében,
amint múlik nap nap után.

Nap nap után a széptől, jótól
gyarapszik fogyó életed,
s az el nem fogyó szeretettel
a végtelent elérheted.

II.
Sűrítsünk az időbe
minél több jót és szépet,
ne múljanak hiába
a percek és az évek.

míg tegnapokká válnak
a holnapok a mán át :
reményeink a tettek
szép emlékekre váltják.

Jelenünk drága kincs, hát
költsük csak oly dologra,
mit tolvaj el nem lophat,
s meg nem emészt a rozsda.