Templomszentelés

Ássuk a torony alapját,
már jó mélyen járunk,
s felnéz az üres magasba
marosszéki társunk:

- Vaj mikor is szenteljük fel
ezt az istenházát?!
Sóhajt, s a célt valahányan
oly messzinek látják ...

Ám hirtelen felizzik a
látomástól hangom:
- Azt bíz most is szenteljük már
szép közmunka-rangon ! ...

S csak így tovább ! - s a jövőből
már harang is unszol ..
s toronycsillag fénye villan
izzadt homlokunkról.
Fehéregyháza, 1995

A templomrajz alá

A sok gond s áldozat mellett
munka is, haj, mennyi kellhet,
hogy e kegyeletes tájon
templomunk pirosban álljon ...

S a megosztott gond, áldozat
s munka, ha megsokszorozhat:
győzünk pirosban fehéren -
beteljesült reménységben.
1995. május 31.

Emléke ma se könyörül

Valahol Jászladány körül
vettem észre, hogy szemben ül.
Hamar megtudtam, hogy menyasszony,
s azért siet, hogy búcsúzhasson.

Beszélt és ragyogott szegényke -
a vőlegénye üzent érte,
a jófiú, a tizedes,
mert várja őt a Kárpátokban,
és úgy érzi, hogy már-már ott van ...
de soká ott, jaj, ő se lesz ...
S itt megcsillant a szó szemében :
hiszen azért is siet éppen,
hogy megölelhesse még őt ...
Ha elviszik a csatatérre,
ki tudja, onnan visszatér-e?!
... s a csillogás forró szemében
ott menten igazgyönggyé nőtt.

Az ablakon át messze néztem,
hogy ne láthasson senkise.
A vonat is megállt...Jól hallszott,
a mozdonyunk mint sóhajtott -
messzenézett tán, messzire...

Aztán megrezzent ... tovább indult.
Robogásával újra víg húrt
zengetett, futott, s elhitte,
hogy bánatunk már visszasimult
az elmaradó semmibe.

S ahogy ott megint szemben ültem,
csak hallgattam és felderültem,
s hogy fényképet is mutatott:
a tizedesre bókot mondtam,
és biztattam, hogy ott lesz nyomban,
csak ne sóhajtson túl nagyot...

Úgy ragyogott, mikor leszálltam
a szolnoki nagy állomásban,
s úgy sietett... Én hosszan álltam
s megkönnyeztem, amin örül:
szegény-szegény boldog menyasszony
azért siet, hogy búcsúzhasson ...

S emléke ma se könyörül.

- 1944 -

Gyermekversek

Rüsz Tibor verse

Közel a templomhoz
emelkedik blokkunk,
de a földszinten is
jól megy a mi dolgunk.

Mert a jó Istenhez
nem lehet az messze,
ki szülei mellett
Jézust megszerette.
1994. o5. 25.

Molnár Sándor verse

Molnár Sándor Attila
jó szülőknek jó fia,
Mindig arra törekszem,
hogy ez mind igaz legyen.
1994.o5.25.

Bertalan Zoltán verse

A nevem bertalan Zoltán-
mindenki olyan jó hozzám,
de olyan jó senki mégsem,
mint szüleim s négy testvérem.
1987.o5.16.

A Török-emléknél

A Török-emléknél lakunk,
onnan sokat gyalogolunk,
de jó iskolába menni,
de a legjobb otthon lenni.
1994. o5. 25.

Szakács Árpád és Izabella verse

Szakácséknak két gyermeke:
vállalkoztunk egy szerepre.
Együtt mondjuk ezt a verset,
aki írta, így írta meg.

mert együtt bátrabban mondjuk,
s hatását megsokszorozzuk.
Szüleink is együtt teszik
értünk, mit Isten írt nekik.
1994. o5. 24.

Sánta Izabella verse

Erdő mellet, nagy tömbházban
élek egy boldog családban.
Jól esik ezt elmondanom,
s érte az istent áldanom.
1995.o6.o4.

Versem csak egy pár szó:
nevem Török László,
ó, de végtelen
hű szeretetem!
1995

Kedei Csilla verse

Édesanyám, édesapám
s kis testvérkém van nekem -
boldog vagyok -mindhármukat
nagyon-nagyon szeretem!
1979

A nevem Jakabfi Sándor,
s ma még jobb vagyok mint máskor,
mert az anyák s apák napja
szívem-lelkem úgy meghatja,
hogy megfogadom s ígérem,
igyekszem minden téren,
a jóságot, mely tengernyi.
mindig meg is érdemelni.


Mondogatják, s nem is balhit:
- Jó a gyermek, mikor alszik...
Szeretném ezt megcáfolni,
hogy ne legyek én is hol-mi
alvó ördög ..De éj- s nappal -
alva s ébren mindig angyal ...

Pázsint Anikó verse

Pázsint Anikónak
írták ezt a verset,
hogy a szülők napján
én is szerepeljek.
s a versem csak ennyi:
olyan jó SZERETNI...
1989

Anyák - Apák - napi versek

Imádkozzunk otthonunkért

Köszönöm, hogy otthonom van -
legforróbban ott szeretnek.
Van is része minden jóban
növő testemnek, lelkemnek.

Áldd meg, Isten, házunk táját:
falai közt békén éljünk,
s óvjuk rendjét, tisztaságát,
s szép legyen tettünk, beszédünk.

Segítsünk egymásnak buzgón,
a kicsik is a nagyoknak,
hogy legyünk túl sok bajunkon,
s örömeink sokasodnak.

Tápláljon a napi kenyér,
pihentessen a jó álom..
Otthonomnak boldogsága
kísérjen a nagy világon.


Simó Tibor a nevem,
Ildikó a testvérem,
itt lakunk egy új házban,
ahol annyi áldás van.

Szüleink s nagyszüleink
dolgoznak szívünk szerint,
mi meg tanulunk s növünk,
s csak a Jóhoz van közünk.
1976. szeptember. 3.

Frandes Krisztina verse

Mit is kívánhatnék
most anyák napjára?
Csakhogy jó szüleim
a jó isten áldja.

És áldja meg drága
nagymamát is áldja:
gyógyuljon meg s szeretteit
újra fényben lássa!
1977.V.19.


Bemutatom családunkat

A pap - bácsi
versbe írta:
Apám László,
Anyám Irma,
én meg Annamária,
Öcsém László,
de Zoltán is -
alig pár szó
s együtt máris
az egész família.
Együtt így
a szeretetben,
s boldogságunk
mérhetetlen,
mert szívünkben
nincs hiba.
1979. június. 22.

Mátyás Éva és Zsolt verse

Tömbházunk olyan messze..
-Kinek bírná lába?!
Be jó Nagymamától
járni iskolába!

Már bubakorunktól
vigyázott ránk híven..
-Hogy is lehet annyi
szeretet egy szívben?

Szüleinkkel együtt
könnyebbül a gondunk:
s házáért , szívéért
hálaimát mondunk.
1996. június. 7.

Ünnep

A papbácsi kigondolta
nekem ezt a verset,
hogy társaimmal én is
méltón ünnepeljek.

De hát nem is nekem szól most
ez a kedves ünnep,
hálámmal ünnepet hozok
én is szüleimnek.
1994. május 24.

Péter Mirabella verse

Az én nevem Mirabella,
a szépségnek bája,
s igyekszem a jóságnak is
legyek a virága.

Úgy nőjjek fel, hogy a szépség
jósággal társuljon,
s hozzon a virág gyümölcsöt
s minden boldoguljon.
1994. május 24.

Györfi Emőke verse

Az én szüleim kertészek,
s engem is gondoznak,
virágzik bennem a lélek
s nincs helye a gyomnak.

Csak a jóra, csak a szépre
nevelgetnek engem,
hogy majd egész életemre
boldogság teremjen.
1994. május 24.

Rékának ...és érettségizünk...

Alig most voltál óvodás,
és érettségizel már,
s aztán tovább! Nincs állomás,
hisz rád az egyetem vár.

Hogy "ballag már a véndiák",
danoljuk mi régóta,
de nem illik vénülni, lám,
megváltozik a nóta.

Mert "nyárba tart szép májusunk..."
csendül bennünk az ének,
s mig valamitől búcsúzunk,
köszöntjük ami éled...

Az iskola, hol tanultunk
már három nemzedéknyin
- nagyapád, nénéd, jó anyád
s nővéred - szép játékszín,

melyben dráma s komédia
váltotta kulisszáit...
S fellép öcséd is maholnap -
a sor öröknek látszik.

Mert egy végtelen láncolat
kap el... vagy mi alkotjuk,
míg várt s váratlan csodáit
a sajátunkká oldjuk.

Most a tiéd, mint miénk volt
a szálló pillanatkép:
örülj neki, és könnyezd meg...
- (érette mit nem adnék!!)

De helyettem s helyettünk is..
Nem! - velünk együtt éld át,
mert benned mind jelen vagyunk,
s köz-múltunk köz-jövőt ád...

Most megfeszül a láncolat
- jelenné tolult áram -
s ünnepeljük veled magunk
tegnapok holnapjában...

Segesvár, 1992. június 12.

Zákeus

Kicsi ember Zákeus,
nemcsak termetére.
ahogy nőtt a vagyona,
csökkent embersége.

De, hogy Jézus arra járt,
felmászott egy fára,
hogy láthassa, aki még
jót hozhat számára.

S a Mester szólt: -szállj alá,
nálad vacsorázom -
látni akartál engem,
én meg lelked látom.

Jóvátette vétkeit
végre valahára:
lelke magasabbra ért
s áldás szállt a házra.

Mindennapi életünk
alacsony szintjéről
emelkedjünk, lássuk meg,
ki lelkével mér föl.

Aki velünk jót akar,
észrevesz, a Mester
hozzánk száll és boldog lesz,
akit ő keres fel.
- 1992.június 2. -