Veszteség és bosszú

Búcsúpihenőt tett a nap
a Fellegvár meredekén.
Az egykor győztes hadvezér
érzi, hogy öreg s gyenge már...
Utolsó pont a Fellegvár,
s már ez se tart soká.

Végső erővel búcsúzik,
csókja még egyszer megcsillan
egy tört üveg éles ívén,
mely eddig észrevétlenül
hevert a zöld kövek között,
a kanyargó út oldalán ...

A város lenn szürkésen már
a homállyal ölelkezik ..
Most győz az örök ellenség..
s mint mindent elnyelő polip,
lomhán terjed el a homály
s egyre emelkedik ...

A Fellegváron most a sor.
A vén hadvezér búcsúzik...
Már elveszett minden alól ..
az összefolyt polipkarok
végütközetre indulnak,
s ellenállhatatlan kúsznak fel
a meghajló meredeken ...
A végerőd is elesik,
a Fellegvár homályba hull ...

A vesztett csata bús helyén,
az ormon állok nagy némán,
míg árnyékom elmosódik,
- az anya árnyékba vegyül -
s engem is elnyel a polip ...

A kanyargó út oldalán,
az elszürkült kövek között,
a tört üveg éles íve,
elsötétülten s vészesen
mered a veszteség elé ...

A búcsúcsókot érzi még,
habár adója messze már ..
az elsötétült végsugár
fájdalma most is benne fáj,
s nagyobb, mint mindené ...

S míg a győző a trónra ül,
egy elfeledt üvegdarab
mint sötét bosszúálló tőr,
irányul észrevétlenül
a magába sötétülő
polip szíve felé ....
1936. március

Áldott, ki jő az Úrnak nevében

Áldott, ki jő az
Úrnak nevében!
Köszöntsd és tárd ki
szíved, mert éppen

tehozzád jön ma.
köszöntsd, fogadj jól,
ne légy te is, ki
keresztet ácsol.

Legyen húsvétod
nagypéntek nélkül :
ég és föld benned
végre kibékül.

Virága nyíljon
a Golgotának,
tisztelegvén az
ember fiának.

Siralomvölgy és
kín tüskebérce :
emelkedj, mélyedj,
simulj eléje.

Simulj eléje
ősz Jeruzsálem
-szívem - és mondd, mondd:
úgy legyen, ámen!

-1975.03.14.-

Gyermektalálkozó

Az oklándi fenyves mellett
most mindenki boldog,
körös-körül fehér falvak
s integető tornyok.

Ismerkedjünk, barátkozzunk,
mert így van ez rendjén,
s daloljunk, hogy
legyen szebb az élet
a két Homoród mentén.
- 1954 -

Ábránd

Kis madár vagy,
de kalitkád mégis szűk neked,
mert a tündérszép világot
nagyon szereted.

Röpülnél a magasságba
s messze-messze el,
s leszállnál egy erdőnél,mely
dalra dalt felel.

Megcsókolnád boldogan
a forrás bő vizét,
szelíd szemmel csodálnának
édes őzikék.

Árva hangodból eltűnne
az a sok panasz,
dalaidban itt maradna
végleg a tavasz.
- 1943 -

A 2 éves Annamari nagymamáival

Nagy Ferencné Báró Piroska, Jakabházi Annamária és Jakabházi Ferencné Szabó Mária

Adventi szorongás

Jön Karácsony, s én megyek.
Nem kegyelmes már a távol,
tűnő vonat ablakából
köszöntöm az ünnepet.

A könnycsepp is gyertyaláng,
csak színtelen még a rajza,
ám a szenteste felajza,
s kigyúl árva fenyőfánk.

Fénylő ága messze ér,
és túl hetedhét országon,
látjátok-e? én már látom.
amint felenged a dér.

Jövővé lesz a jelen
lassan-lassan, majd felgyorsul,
s szokásaként egyszer , promptul
a véndiák itt terem ...

Most igaz, hogy épp megyek,
s nem kegyelmez bár a távol.
tűnő vonat ablakából
köszöntöm az ünnepet.
1972

Üzenet örökzöld gallyal

Küldök egy gyöngéd zöld gallyat az őszből,
mely nem hervaszt, csak hallgatásba göngyöl
hogy télbetartó csendje őt idézze, aki a miénk immár százötven éve.
Fehéregyháza, Múzeumkert, 1972. november 9.