Felemás megoldás

Egyik ismerősöm nagyon leleményes
- hogy mit ki nem talál a dolgok rendjéhez!?

Agyon-dédelgetett, hetyke rokon-gyermek
házamhoz kerültél? No én megnevellek.
Így szólt ő magában, mikor nap-nap látta,
hogy sáros cipővel indul iskolába.
s nemcsak egynapi már, volt azon több réteg
- tanulmányozhatnák rajta a régészek,
hogy mikor s merre járt a dícső lábbeli,
az értő szem rajta szerre nyomát leli
ilyen-olyan utca, tér, mező, hegyoldal
sarának, porának - minőségi fokkal -

De nem geológus ám a szorgos bátya,
s az a cipő, mintha mindig új korára
emlékezne, tisztán, fényesen induljon
s gazdája is legyen frissebb minden úton ...

Meg is magyarázza a kis legénykének,
és a kis legényke hogyne értené meg,
csakhogy nem szoktatták őt szülei átkos
munkához s még hozzá cipőpucoláshoz...

S hiába jótanács, dorgálás, fegyelmi -
a követelésnek nem bír megfelelni
ám a bácsikája azért leleményes,
hogy csak elvezesse a dolgok rendjéhez.

Ki találja végül, mi lesz a megoldás -
s bosszankodás helyett már csupa mosolygás,
mert reggel az öcskös dörzsölheti szemét,
bizonyára senki nem látott ilyet még:
hisz a pár cipőnek egyike oly fényes,
tiszta s nem hasonlít már a másik félhez.,
amely ha nem lenne a sok szürke réteg,
nem titkolhatná el pírját szégyenének ..

Hát bizony az történt, hogy a bátya este
az egyik cipőcskét gondjaiba vette,
s jól megtakarítva, be is kente krémmel
s kifényesítette. S most már hogy venné fel
" úrfi" a cipőit ilyen felemásan,
s hogy nézne ki velük utcán, iskolában?...

El is pityeregné magát, de meglátja,
hogy kefék is, krém is ott van, mint barátja,
hogy segítsen azon, aki magán segít,
ha kezébe veszi a sáros lábbelit...

És mire megtisztul, fényt kap , mint a társa,
az öcskös úgy örvend, s felveszi, hogy lássa
együtt a cipőit szebbnek még mint újon,
s már nem is kell egyéb, hogy frissen induljon.

S törődik ezután majd az egész párral,
mi rá esik mindent készségesen vállal.

Eddig a történet, s beillik példának,
azok számára, kik tanulságra vágynak.
Isten is így szoktat munkatársaivá,
hogy a teremtésből mintha reánk bízná,
ami tökéletlen, hadd emeljük ahhoz,
amit szépnek s jónak szemünk elé halmoz ...

Ezért , ha valami hibás itt - úgy véled-
indítsd el útján a tökéletességnek,
hogy az isteninek legyen méltó párja
világod - a lelked s kezed úgy munkálja.
1980. február. 20.

Február végén

Süt a jó napocska,
vége lesz a télnek:
szánkó és korcsolya
pihenőre térhet.

Virágok díszlenek
hol csak hó és jég volt,
s virágnak, gyermeknek
ragyog majd az égbolt.

Olyan szép volt a tél,
s a tavasz be szép lesz!...
- Csak , szívem, jó legyél :
Méltó a sok széphez.
- 1980. február 20. -

Nagytata

Mátyás Gyöngyi verse

Nagytata nyugdíjas,
de sose ül tétlen,
nem áll meg a munka
dolgos két kezében.

Szívében sem hűl ki
a szeretet lángja-
s Nagymama emléke
vigyáz a családra.
1979.

Annamari és Réka

Annamária és Réka verse

Édesanyánk s két nagyanyánk
törődik velünk,
és nekünk nincs egyéb dolgunk,
csakhogy jók legyünk.

Igyekszünk is erre mindig,
mint jó testvérek,
s érezzük, hogy boldog monden,
s szép ez az élet.
- 1977.V.20. -

Egy fecske

"Egy fecske repült át a fák fölött,
egy fecske két fát összekötözött.
Látom a fecske fonalát, látom himbáló vonalát.
Krisztus, vigyázz a kis fecskére, óvd meg,
hogy repülje körül halkan a Földet."
(Gulyás Pál)


Egy fecske is csinálhat így tavaszt,
ha látó szívben békés dalt fakaszt.
Ha minden lélek szárnyat ölt,
s a jóban eggyé lesz a Föld.
Hajt és virul a szeretet világa,
s a fecske röptét óvja és megáldja.
- 1956 -

Száll a madár

Száll a madár,
száll, egyre száll,
messzire száll,
hogy a nyár jön-e már.

Jó kis madár,
messze ne szállj,
nézd, hiszen már
szívünkben van a nyár.
- 1956 -

Veszteség és bosszú

Búcsúpihenőt tett a nap
a Fellegvár meredekén.
Az egykor győztes hadvezér
érzi, hogy öreg s gyenge már...
Utolsó pont a Fellegvár,
s már ez se tart soká.

Végső erővel búcsúzik,
csókja még egyszer megcsillan
egy tört üveg éles ívén,
mely eddig észrevétlenül
hevert a zöld kövek között,
a kanyargó út oldalán ...

A város lenn szürkésen már
a homállyal ölelkezik ..
Most győz az örök ellenség..
s mint mindent elnyelő polip,
lomhán terjed el a homály
s egyre emelkedik ...

A Fellegváron most a sor.
A vén hadvezér búcsúzik...
Már elveszett minden alól ..
az összefolyt polipkarok
végütközetre indulnak,
s ellenállhatatlan kúsznak fel
a meghajló meredeken ...
A végerőd is elesik,
a Fellegvár homályba hull ...

A vesztett csata bús helyén,
az ormon állok nagy némán,
míg árnyékom elmosódik,
- az anya árnyékba vegyül -
s engem is elnyel a polip ...

A kanyargó út oldalán,
az elszürkült kövek között,
a tört üveg éles íve,
elsötétülten s vészesen
mered a veszteség elé ...

A búcsúcsókot érzi még,
habár adója messze már ..
az elsötétült végsugár
fájdalma most is benne fáj,
s nagyobb, mint mindené ...

S míg a győző a trónra ül,
egy elfeledt üvegdarab
mint sötét bosszúálló tőr,
irányul észrevétlenül
a magába sötétülő
polip szíve felé ....
1936. március