Polder Ilonkának

Egy régi anyák napi ünnepélyen

Nincsen Édesanyám,
mégse vagyok árva.
Úgy nézek Nénémre,
mint Édesanyámra.

Ő nevel, ő ápol,
ő viseli gondom -
ő feletteti el
az én árvaságom.

Nem adott gyermeket
neki a jó Isten,
mégse panaszolja,
hogy gyermeke nincsen.

Gyermeke én vagyok,
reám adja lelkét,
ó, bár annyi sok jót
meg is érdemelnék!

Ó, bár minden napnak
nyílna egy virága,
s ez a virág lenne
a gyermeki hála.

Üzenet egy messzi
temető sírjának:
pihentesd, nyugtasd meg
az édesanyámat.

Legyen álma könnyű
mert a szeretetben
mindent helyrepótol
a jóságos Isten.

Petőfire emlékezve

A bánatát népek búján úgy mélyítette el,
hogy benne jajdult a világ: Valamit tenni kell!
S már nem volt könnyű lágy szellő - viharrá nőve dúlt
és megrázott teret-időt: s a béklyó meglazult.
Mit siető-elsiető élete ránkhagyott,
vívjuk tovább - "ahogy lehet" - nem zsongva altatót,
de ébresztőt, időszerűt, béklyó nélküli mást,
s ahogy búdban magadat ő, magad úgy benne lásd...
Benne, ki érted feljajdult, és soha meg nem állt:
haladj vele, mert érted is legyőzte a halált.

1997. július 27.

Kürtőskalács

Emlékeznek-e még
Mátéfi-nénire?
Én már nem értem őt,
de megvárt a híre.

Gondozta nővérem,
s még előbb anyámat,
ő hagyta reánk,
hol otthonunk, a házat.

És ami illeti
gyülekezetünket:
a kürtőskalácsot
ő szerettette meg.

Jó bükkfa-parázsnak
pirító hevében
készült, a nagyobból,
sokszor negyven-ötven.

Igen, a nagyobból
- régebb azt sütötték –
s azok fiadzották
azt a sok-sok törpét.

Törpe kürtőskalács
annyi nemzedékét,
mitől ízesebb a
szeretet-vendégség …

Lám, ránk mosolyognak…
fényeljék meg híre,
s emlékezzenek még
Mátéfi-néninkre,

ahogy én, nem-látott
késő unokája,
bükkfaparázs-szívvel
emlékezem reája.

1997. február 7-8.

Valami tartósat akartunk:
ezt szolgálja néhány filmkocka,
mely a szálló idő sodrából
az el nem múlót visszahozza.
Hogy anya s lánya megmaradjon
így: ötven s huszonhat évesnek,
szeretteik meleg körében,
kik boldogan SOKÁ éltetnek!

Mindörökre - Pályakezdő unokáimnak

Az EGYELŐRE kezd immár letelni ...
s marad a vágy - segítsétek betelni:
Rajta! Most! - Réka s Annamária! -
Induljatok hát! Jó munkát! Szia!...
1996. szeptember 15.

Climbing up the citadel

Climbing high up the citadel: submerging in deep times
The history revels itself how life in I aligns…
A past brother in you being – greet him – he still exists.
Without weapons in hands and hearts – you don’t need such relics
There are no more vain conquerors, only the citadel
Conquers you just and sets you free in its charm forth dwell.

Schassburg, 1996

Gyermekversek

Szederjesi Erzsike verse

Fehéregyházáról
Hétúrra költöztünk -
velünk Isten bárhol,
s a szeretet köztünk ...
1995

Rüsz Attila vasárnapi iskolás

A közelben lakom,
de ha messzebb laknék,
akkor nem lennék én
itten ritka vendég.

Szoktatom magamat
így minden vasárnap,
hogy legyek hű tagja
Isten országának.
1993

Remény-építés

Amikor a házunk épült,
unokák nem voltak -
mégis segítettünk:
mert már ránk gondoltak.

Nagyszülők és szülők
most arra nevelnek,
hogy értelme legyen
minden építésnek.
1990

Fióka fészkében

Fióka fészkében,
gyermek otthonában -
ez a dolgok rendje,
mióta világ van.

S hogy kis életemet
már oly sok jó érte,
drága szüleimnek
hálás vagyok érte.