Lk 2,25-35

Agg Simeon várt valamit,
s szinte már, hogy hiába hitt.
Mégis végül csak megérte –
felelet jött a miértre
– miért jövünk a világra? –,
s a hogyanra - hogyan válna
Istenhez méltóbbá életünk?

S mi tudhatjuk, neki mért tűnt
olyan csodák-csodájának,
amint ott előtte állnak
József, Mária s a Gyermek…
valami nagy szeretetnek
élethozó áramában
olvadt fel, s értővé váltan
fohászkodott – Uram, most hát
bocsáthasd el a te szolgád!
Láthattam az üdvösséget.
Tudom, mire van az élet,
s hogyan lesz jobban országod
e világ ... légy érte áldott!...
S halálával agg Simeon
legendája körébe von.
Hiszen NYOLCVANNÉGY is van már,
előtte a végső határ.
S mennyi mindenben volt része!
De ami legtöbbet érne:
hiányzott mi nyugalmat hint
az isteni törvény szerint.
Miért? S hogyan? Hányszor szállott,
hogy megfejtse a világot.

Ám, hogy karácsonyunk ismét
meghozza az élet ízét:
Meglátva az üdvösséget
NYOLCVANNÉGY is áment kérhet -
helyét oly évnek adva át,
mellyel Földünk - mint szent család -
leszámolva a halállal
simeoni látást vállal-
s a szeretet üdvössége
áradhat, hogy legyen béke.

Valakinek

ki későn érkezett szívemhez,

mikor szívem már nem volt az enyém ...

Hallottam a húrokat felsírni
Ujjaid lágy reszketése alatt.
Akkor nagyon megfeledkeztem mindenről
S szívemből valami nálad maradt.

Most azt a darab szívet kérem vissza.
Helyette adok mindent… lelkemet...
Nem volt jogomban nálad felejteni,
Mert szívem másé... nem lehet tiéd.

Nekünk nem szabad találkoznunk.
Tavasztündér nem hozhat össze minket.
De míg lépteink távolodnak egymástól
Lelkeink valahol összeölelkeznek.

Nem féltékeny, vad szerelemben...
a vágyak tűnő világa felett,
A lélekmélyből-jövő dallamokban,
Melyek – mondtad – oly szépen beszélnek...

Lelkem lelkeddel-élő világában
Akkor leszek majd a legboldogabb,
Ha egyszer titokban eljátszod hegedűdön
az én szomorú, bús dalaimat.

Ez lesz az igazi találkozás.
Egy kotta és egy hegedű képében –
Találkozunk – igazi magunkban.
Úgy lehetünk, csak úgy lehetünk ketten.

Hegedű húrján dalom, mintha beszélne,
Elmond mindent, miről én hallgattam.
Ujjaid zokogtató reszketése
Elárulja: én neked mi voltam.

Te játszódj csak tovább hegedűdön.
Én hangjegyekbe öntök minden bút.
Így készítem elő, szívemből tépve,
A tiszta, szent és örök rendez-vous-t.

Most lépteink távolodnak egymástól
És utaink már nem találkoznak.
De visszafojtottan vágyaink honán túl
hegedűd életet ad dalomnak.

És lelkünk száll a síró hegedűből
S a végtelenben válik Istenné.
Míg valahonnan könnycsepp hull a földre,
A halhatatlan hangjegyek fölé.

Kolozsvár, 1936, május.

Magvető

Aratni könnyű, vetni nehezebb.
A "magvető" sok magot elvetett,
de kevés esett a jó, termő földre,
kevés adott kalászt és szemeket.

Némely adott harminc, hatvan annyit
és százannyit is adott némelyik.
S az aratásnál nem is vette észre
az arató, hogy sok mag hiányzik.

Hogy vetéskor sok mag esett rossz helyre,
mert nem volt elég gondosan vetve.
A köveken s a tövisek között
sok mag nem teremhetett semmit se.

Az arató a kalásztengert látja.
az elveszett magokért nincsen vádja.
s ha hibázott is, ő a magvetőt
munkájáért csak áldja.

Aratni könnyű, vetni nehezebb.
Míg megtalálja a termő földet,
sok jó magot elveszt a kéz,
Mely jót akarva magot vet...

Most vetni kell.. annak az ideje.
S ha egész életem így telne le
és szerepem nem más, csak magvetés.
Én vállalom és nem vágyom többre.

Fájdalomtól felszántott lelki-rög
várja mindenhol most a magvetőt.
S vigaszként fogadja ígéretét
- A jó magot, mely adhat jobb jövőt.

Mint magvető áthaladok a földön.
Vezet egy mélységes isteni ösztön.
- nekem is nehéz a magvetés
s ha hibázom, az nem magamból jön...

Elszórom lelkem magvait..
s habár sok rossz helyre esik,
a jó föld megtermi a magáét
és ad harminc, hatvan és százannyit ...

S learatják a késő nemzedékek,
amit életem egykor elvetett.
S a vidám arató - boldogságában
átérzi az én boldog lelkemet.

A sok kudarcból nem látszik majd semmi.
Senki sem fog majd arcomba nevetni.
Akkor már nem leszek, milyen néha voltam,
csak amilyen mindig lenni akartam.

Kolozsvár, 1936. március

Az irgalmas szamaritánus

Az igazabb életről szólott
a Mester sok szép tanítása,
s a példázatok arra jók, hogy
útját-módját a vak is lássa.

A Törvényben rég meg volt írva:
szeresd istent s felebarátod!
- Felebarát ... e szónak titka
nincs, ha Jézussal magyarázod.

Jeruzsálemből Jerikóba
egy ember ment egyszer, magában,
s rablók támadtak rá! Kifosztva,
vérző sebbel, halálra váltan

roskadt a porba … Nincs menekvés?
– Ó, van, hiszen ím egy zsidó pap
közeledik! Ó, mily szerencsés
fordulat a bajbajutottnak!

Ám a zsidó pap kerül egyet,
teszi magát, hogy nem is látja.
Nem könyörül - és ugyanúgy tett
egy lévita is nemsokára.

harmadik … egy szamaritánus!
Ellenség! ... Ó, jót nincs mit várni!
De minden balsejtelmet áthúz,
hogy ott terem... kezében fásli.

Sebet kötöz ... és szeretettel
odahajol a szenvedőhöz.
Biztosítja, hogy ő is Ember
– s csodát művel pár perc időköz.

A történet így jól végződik.
S Felebarátként hogy tovább juss:
az igazabb életért győz itt
az Irgalmas Szamaritánus.

– 1978. március 11. –

Mérleg

Harminchárom éves szemmel
nézem fiamat s apámat:
rajzolódik életem, mely
amott nyugszik, emitt támad.

Egyensúlyba jut a mérleg,
tartalmát ha felölelte.
Eddig álmaim beszéltek,
most beszél a mérleg nyelve.

Mi lennék e kettő nélkül?
– Add uram, hogy úgy szolgáljak
kisfiamnak eszményképül
hogy elérjem jóapámat.

Tanítványok

Tizenketten voltak egykor
ők, az első tanítványok,
kiket elhívott a Mester
követni a legszebb álmot

Galilea tengerénél
halászgatott Simon Péter
Andrással, s egy nap a hálót
vándorbottal cserélték fel.

mert a lelkük fölé hajolt
valaki, s oly szépen hangzott :
- Kövessetek, s azt teszem, hogy
embereket halásszatok.

Atyja hálóját elhagyta
Zebedeus két fia is,
Jakab s János, követvén kit
már az eszmék hajója visz.

Nátánáel nem hitte, hogy
származhat jó Názáretből,
s lám, Fileppel felismerte
kit az Írás megjövendöl.

Máté a vámszedő asztalt
s kapzsiságát hagyta oda,
mert ráébredt, hogy a lélek
az örök jót kamatozza.

Tamás, kételkedő ésszel,
csak azt hitte, amit látott -
s Jézus mellett megtalálta
a Földön a mennyországot.

A lázadó Simon lelke
megérezte, hogy szabad már,
mert a szeretet, bár csöndes,
diadalmas forradalmár.

Jakab, az igaz, és Tádé
mert csak vér szerint testvérek :
tanítványokként már élték
a világ-testvériséget.

Hogy is került ezek közé
Júdás, a kariótbeli,
aki elárulván Jézust
nyugalmát sehol sem leli.

Ó, még őt is megejtette
pillanatra az az álom,
amely nélkül vak az ember,
s szerencsétlen a világon...

Tizenketten voltak egykor,
s ma . ezrek a tanítványok.
És te, követed-e híven?
- Testvér, vess magaddal számot!

Irénkének fotóalbum

Fotóalbum
sok-sok évnek,
villó fénynek
dokumentum-tárlata.

S töltöd, s éled lapjait,
minden kép mond valamit,
s szíved mély örök lángjának
villanója visszavált
képeket élő világba,
s visz tovább a szeretet
gyűjteni szép éveket
s életőrző képeket.

Irénkének születésnapjára sok szeretettel,
2007. február 15-én