Dobd vissza

A Földünk nemcsak követ érlel,
a bántást viszonozd kenyérrel,
s ha pap vagy, vegyék mindenek,
mint úrvacsora-kenyeret.
1998

Jön szeptember

Jön szeptember a még zöldellő tájra,
A láthatárt szűkítve köd terül…
És vonatunk - ó, be gyors ez a vágta! -
kifut a nyárból menthetetlenül.
(Segesváron, a kilencvenes évek derekán)

Segesvári emlék, 1998 nyarából

In the very heart of our Transylvania
there is an old citadel - what a nice area!

All around green hills defend it...
Th’infinit just here is ended...

All the towers are raised up above in such a way
that you may see them even when you are far away...

But really it is only a crowed ant-hill
where many beings are living-working with goodwill.

One of them is thinking on you anew and anew -
waves his hand from all the towers far away to you.


Régi vár a Nagyküküllő mentén,
Párját - tudom - hiába keresném.
Hány évszázad, és mi minden szállt el
ihlettel és hősi küzdelemmel...

Szép zöld hegyek hű ölelésében,
a végtelen nyugtató ölebén:
falak vállán tornyok illeszkednek
távolokból fürkésző szemeknek...

S valójában egy nagy komoly hangyaboly ez,
hol ezer szív jót akarva tesz-vesz...
S egy közülük most éppen reád gondol -
messze integet minden toronyból...


Alte Burg in Siebenbürgen - unvergleichlich ein Vergnügen -
soll verschönern dein Schicksal, und verfolgt dich überall...
- Schässburg-

Petőfi mellszobra előtt

A meredek várfal felett
állt a szobor, a műremek.
Alkotója ihletén át
testet öltött a szabadság,
amely a ködlő csatatér
tömegsírjában el nem fér,
s a másként tovább harcoló
lelkekben nem végszó a szó:
világszabadság...s zeng tova
mint milliósípú orgona....

S hogy máshol állt most a szobor?
- A szülőhely tájairól
mindegyre újra elindul
a szó, mely érik s nem csitul,
és mindenütt beváltja magát
az ajzó világszabadság...

S a meredek várfal felett
mellszobor áll - lábak helyett
az örökmozgó Petőfit
látjuk, amint belehasít
a jövendőbe élesen,
és meg nem állhat sohasem.

Így látta maga a művész,
hogy hiányt pótol éles ész
S hajtó erő...|Mert nincsen gát
előtted, világszabadság.

Segesvár, 1998. július 25.

Polder Ilonkának

Egy régi anyák napi ünnepélyen

Nincsen Édesanyám,
mégse vagyok árva.
Úgy nézek Nénémre,
mint Édesanyámra.

Ő nevel, ő ápol,
ő viseli gondom -
ő feletteti el
az én árvaságom.

Nem adott gyermeket
neki a jó Isten,
mégse panaszolja,
hogy gyermeke nincsen.

Gyermeke én vagyok,
reám adja lelkét,
ó, bár annyi sok jót
meg is érdemelnék!

Ó, bár minden napnak
nyílna egy virága,
s ez a virág lenne
a gyermeki hála.

Üzenet egy messzi
temető sírjának:
pihentesd, nyugtasd meg
az édesanyámat.

Legyen álma könnyű
mert a szeretetben
mindent helyrepótol
a jóságos Isten.

Petőfire emlékezve

A bánatát népek búján úgy mélyítette el,
hogy benne jajdult a világ: Valamit tenni kell!
S már nem volt könnyű lágy szellő - viharrá nőve dúlt
és megrázott teret-időt: s a béklyó meglazult.
Mit siető-elsiető élete ránkhagyott,
vívjuk tovább - "ahogy lehet" - nem zsongva altatót,
de ébresztőt, időszerűt, béklyó nélküli mást,
s ahogy búdban magadat ő, magad úgy benne lásd...
Benne, ki érted feljajdult, és soha meg nem állt:
haladj vele, mert érted is legyőzte a halált.

1997. július 27.

Kürtőskalács

Emlékeznek-e még
Mátéfi-nénire?
Én már nem értem őt,
de megvárt a híre.

Gondozta nővérem,
s még előbb anyámat,
ő hagyta reánk,
hol otthonunk, a házat.

És ami illeti
gyülekezetünket:
a kürtőskalácsot
ő szerettette meg.

Jó bükkfa-parázsnak
pirító hevében
készült, a nagyobból,
sokszor negyven-ötven.

Igen, a nagyobból
- régebb azt sütötték –
s azok fiadzották
azt a sok-sok törpét.

Törpe kürtőskalács
annyi nemzedékét,
mitől ízesebb a
szeretet-vendégség …

Lám, ránk mosolyognak…
fényeljék meg híre,
s emlékezzenek még
Mátéfi-néninkre,

ahogy én, nem-látott
késő unokája,
bükkfaparázs-szívvel
emlékezem reája.