2008. március 30., vasárnap
Ákos születésnapjára
mint a hóvirág,
de ne féltsetek engem,
a fagy meg nem árt.
Mert ahol a szeretet éltet,
s élt bennünk,
otthonunkból a meleg
soha meg nem szűnt.
Márciusban születtem,
s négy éves vagyok.
Jóságotok él bennem,
s a szép holnapok.
Sok boldog születésnapot kíván Segesvárról, 2008. március 30-án sok szeretettel, segesvári Dédnagyapa
2008. március 21., péntek
Drága nagymama!

Nagy Ferencné Báró Piroska (1917. június 14.- 2006. április 7.) az én (Annamari) anyai nagymamám. Báró József, városfalvi unitárius lelkész elsőszülött gyermeke. Ez a kép 1969-ben készült, Nagymama 52 éves.Ez Nagymama, Mámesz: ül a teraszon, a verandán, nyakában az előre felvágott piros matring, kezében a varrottas, szemüveg a szemén, szájában épp egy befűzésre váró fonal és mikor meglát, akkor felkiált, hogy HÁ!, vagy TYUTYUUUU! Vagy Gyönyörűség! Vagy Isten csuda kölyke! Vagy Szerelmi álom!! …Aztán be kell számolni mindenről, az újdonságokról. Ha belemerül a varrásba, fel-fel sóhajt “szívem Pancs” vagy “vén Titi” majd következnek az unokák: “Itti-Pitti”, “Gyugyuka”,”Annamaji”,”GólyaBuba”.
8 hónapos voltam, amikor Nagymama, látván, hogy a rám vigyázó Róza néni nem etet rendesen, felpakolt és Székelykeresztúrról Segesvárra vitt. Mamunak dolgozni kellett, akkoriban a gyermeknevelési szabadság 3 hónap volt, tanügyben is. Két és fél éves koromig(ekkor született meg Réka) ő nevelt Nagyapával Segesváron, a papilakon.Kié vagy? - kiáltotta a konyhából. Tiéd! - zengtük mi, unokák.
Egyenes adásban volt Istennel –így mondta. Sokat imádkozott, minden fontos eseményt számon tartott. Nem tudom fiatal korában ki volt kedvenc zeneszerzője, de nagymamaként Chopin és Liszt állt az élen. Ezeket átszellemülten, behunyt szemmel zongorázta. Közben nagyokat sóhajtozott. Mikor divatba jött Claydermann, le kellett fénymásolnom neki a kottákat, és azokat zongorázta, mert közel állt lelkületéhez.
4 év konzervatórium után (hegedű és zongora szak) férjhez ment, papné lett és kántor (a kántori vizsgára nem jelentkezett, közmunkában végezte a kántorizálást.). Kifinomult hallása nem tűrte az almaevést, vagy hasonló emberi “zajokat”. A karóra ketyegését meghallotta a szoba másik végéből. Karácsonyi ünnepélyen, vagy húsvétkor, mikor többen felszorultak a karzatra, egyik fülét időnként betapasztotta bal kezével, mert nem bírta a hangos éneklést, amit a mellette álló “micsoda pasas!” teljes erőből kiadott magából. De közben kuncogott, mosolygott, mert felfogta a helyzet komikumát.
A korcsolyázás és talajtorna gyönyörködtette, kedvenc tévéprogramja volt.
Kedvenc költője Petőfi, akit megsiratott minden március 15-én. Akkor elolvasta a Révaiból az akkor történteket és meghatottan mesélte. Sok verset kívülről fújt, mondta, hogy még az udvarhelyi Képzőben tanulta. Bosszantotta, hogy a Nemzeti dalt rosszul hangsúlyozzák: Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. Szerinte Petőfi a kárhozottak után pontot akart tenni. Ott kell egy lélegzetvétel, majd: Ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak ... (Nem ősapáink kárhozottak).
Nagymama az, aki kizárólagosan a kövekre figyelt. A kavics (pl. anyagi javak), a homok (pl. a mosogatás) nem izgatta. A konyha futhatott, inkább velünk beszélgetett, vagy az átutazóban lévő betérő vendéggel, csomagját csak épp betevő kalandorral csevegett. Nagyhéten, mikor jöttek a lelkészek, mindig füves fekete teát készített, míg mi rendeztünk.
Ebéd? Nagytata csak annyit kérdezett, mikor hozzánk jött “ Nahát, nálatok szokás ebédelni is?”. Nagymama nagyon örvendett az almanapnak, mert akkor lelkiismeret furdalás nélkül varrhatott. Amikor főzött, a recsegő Kossuth rádió “Ki nyer ma?” műsorát hallgatta. És minden zenemű szerzőjét kitalálta.
Mit gyűlölt? A háborút.
Vásárolni, tejsorba vitte magával a magyar-német szótárt és azt tanulmányozta. De ha jött egy "élő" angol vagy német, telefonált Mamunak "Vera, gyere gyorsan!".
Neki lehetett mindig előadásokat tartani, mert hálás, ideális közönség volt. A Réka+Zsuzsi+én személyekből álló DINAMIT együttes előadását nagyon élvezte. Aztán a tornamutatványaim gyönyörködtették. Az én önbizalmamnak nagyon jót tett minden dicsérő szava.
Egyetemistaként meghívtam, szűk hetet töltött bentlakási szobánkban (mindenki bámult, mert senki nem hívta a Nagymamáját ilyen helyre). Hozta a varrnivalót, a motyót, éjjel kislámpánál varrt. Napközben bolyongtunk, valami szépet akart nekem vásárolni. A központi antikváriumban két kottát vett nekem, majd a sétatéren egy padon elénekelte nekem a Beethoven, Mozart darabokat, és útmutatásokkal látott el: itt ezt kell pontozni. Zene mindenek felett.
A mozdulat, ami megmarad, az a felemelt, kissé hátradőlt fej, közben mély lélegzetvétel és lecsukott szem. Mindez pátosszal, humorral.
Béke, végtelen szeretet, odafigyelés, harmónia, humor és csupa dal – ilyen az én drága nagymamám lelke. Nagyon hiányzik, de ahányszor Ákossal és Abával énekelek, ő is itt van velünk. És számtalan más alkalommal is, mert jelentős része az én életemnek. Sokszor rám köszön a gyermekek tekintetében. A varrottas szíveket naponta számlálom, minden szeretetöltése erőt ad nekem.
Holnap templomba menet és jövet Chopint fogok hallgatni és Lisztet, a szerelmi álmot…és gondolatban odabújok hozzá, ahogy hozzá mindig lehetett.
2008. március 15., szombat
Negyvennyolc
– századunk hozzád hajtott.
Körülölelünk naggyá nőtt
rossz karjainkkal, ám de köd,
gomolygó köd lettünk csupán,
nem érjük el szép arcod:
felettünk, messze fönt honolsz,
hol szentebbek a harcok.
– 1948 –
2008. február 24., vasárnap
A tékozló fiú példázata
egyik öröm, másik bánat.
Mert oly házias az egyik,
otthon, mezőn úgy törekszik ..
A másik elvágyik, messze,
s kéri atyját, hogy eressze,
adja ki az örökségét,
s el is tűnik vele végképp ...
Ám a vagyon bármilyen nagy,
tobzódásban csak elapad...
s mulatozás cimborái?
- A bajban egyet se látni.
S ki urizált könnyű létben,
ott nyomorog szomjan, étlen,
s mivel nem szokott munkához :
jut a disznók vályújához.
Mert egy fösvény gazdag ember,
kinek állatja sereggel,
felfogadta szolgájának -
s most a fiú látva-láthat :
mily cudar sors kivetetten
nyomorogni idegenben,
s otthon az utolsó szolga -
béresnek is jobb a dolga ...
Hazamenni volna jó ! Hát
fogalmazza mondandóját :
- Atyám, vétkeztem ellened
s az Ég ellen ... Nem lehetek
méltó, hogy nevezz fiadnak...
szolgáid közt hadd maradjak!
S útra kel, lerongyoltan ...
- Ó, egykor de balga voltam:
elhagytam a drága hazát,
s most a szívem fájva-fájhat ...
Ó, hogy is nem értékeltem,
ami várt az ősi telken ...
Csalóka ábrándot űzve
vetettem magam az űrbe,
ahol minden idegenség ...
Jaj, ezután mi jöhet még?!
De íme, csodák csodája:
rossz fiát az atyja várja!
S míg a megtérő csak önvád,
jó atyja a szavába vág .
- Ó, ki elveszett volt, halott,
megjött, megvan, feltámadott!
Házam, nép, örüljünk hát4
adjatok rá díszes ruhát,
vágjátok le a nagy tulkot,
vacsorára ma nem túl sok:
fiam, az elveszett, halott,
megvan! Itt van! Feltámadott!
...Ugy-e megértitek, ki a
megbocsátó Édesapa,
s azt is, hogy ki ez a hiú
tévelygő tékozló fiú ...
mert az Isten országában
senki sem lehet hazátlan,
csak legyünk jó munkatársak,
becsülve mit sorsunk ránk szab,
s azon keresztül munkáljuk
a jót s kerüljük a vályút,
engedetlenségünk bérét.
de ha mégis bármi vétség
miatt utunk lenne dőre .
gondoljunk a megtérőre
s a jó Atyánk bocsánatára,
ki a fiát mindig várja,
mert ki elveszett és halott,
íme, megvan, feltámadott.
S legyünk, ha elmúlt a bánat:
örömére a Gazdának.
2008. január 27., vasárnap
Anikónak 65. születésnapjára
méltó jó hírnevéhez.
És Brassóig meg sem áll,
s tiszteleg Anikónál,
hogy hatvanöt évet
még sokkal tetőzné meg.
S mint tálat virágfűzér
nagytávon is összeér
a növő családi kör,
fiakból és menyekből
s unokákból töltve föl.
S minket is számíts oda,
kik szólnánk góbé módra:
„Gyí lovam Barassóba!”
De ló helyett szívünk száll,
mint a kis korondi tál,
mely azért kerek,
hogy a kört duplázza meg,
körülfogva a kis kört
mindazzal, mit örökölt
századok fűzéreként
szeretetből szórva fényt
Anikóra, Pancsira,
Ahogyan meg van írva:
- Isten éltessen soká,
s mindent veled boldoggá !
Sok – sok szeretettel
2008. január 27-én
2008. január 12., szombat
Vallásszabadság
Ma 440 éve 1568-ban a tordai országgyűlésen Európában elsőként hirdetett ék ki a vallásszabadságot: „Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse [...], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől [...], mert a hit Istennek ajándéka...”Erre az alkalomra íródott a vers:
Szabadság, türelem,
vezessen e kettő.
Hit dolgában minden
kényszer kerülendő.
Miről meggyőződtem,
higgyem, valljam bátran,
s erre jogosuljon
minden embertársam.
Mert most négyszáznegyven éve
- bár túl jóval a szent éjen –
ím Betlehem békessége
ragyog az Országgyűlésen.
Törődő pásztorok híven,
s meg nem futó bölcsek látják,
hogy szabadság és türelem
tartja össze az Úr nyáját.
(Mert kezdő fok önzés dolga,
majd versengés állít szembe,
de kicsinként tudatosodva
összefog a fejlett eszme.)
Karácsony mély SZERETETBEN
ring, s REMÉNYSÉGBEN az Újév,
és mint HITBEN fennkölt szellem
fogad most a „Janua-rév”.
Dávid Ferenc új világot
vall, s hirdet ünnepeinkkel,
s a mindenség lelke áldott
életre hív – induljunk el!
S így eszme-háromságunkból
nem hiányzik már a HIT sem,
hogy tisztultan vallhassuk jól,
mit is jelent: Egy az Isten.
A hitszabadság élő juss
szerte mindenek üdvére:
alkalmazott angyal-himnusz,
a kerek Föld dicsősége.
Nem volt elég megszületni:
érett s élő megváltó kell,
útra kelni s egybeforrni
az egész emberiséggel.
Hősi lelkek kohóján át
jutni el a biztos célig,
s meghaladni a legendát:
elvezet a józan, mély hit.
Elég most, kedves Barátom,
jut még idő sok mindenre –
év – s évekre Isten áldjon
HIT – REMÉNY S SZERETETRE !!!
