2009. december 30., szerda

2009. december 25., péntek

Sárdon is ünnep van

A sárdi kis fehér templom:

"Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének..."
Erdély legidősebb aktív lelkésze 93 évesen minden vasárnap elmegy Sárdra istentiszteletet tartani.
A maroknyi gyülekezet az imateremben találkozik.
Négy generáció:

2009. december 24., csütörtök

Megjött az Angyal!

Mint minden évben, gyülekezik a család - Annamariék és Zsuzsiék az idén nem lehettek itt. A gyertyák fényénél felcsendültek a jól ismert, kedves karácsonyi dalok.

Ragyogj, ragyogj, sok gyertyaláng,
Ragyogj az éjen át!
Ragyogd felénk, sugározd ránk
A bölcsek csillagát!
Ó, Betlehemnek szép csillaga,
úgy vár az éj, gyúlj ki már!
Három király most is keres,
három hazátlan király.

Ó, mert hazátlan, három király:
a hit, remény, szeretet.
Gyúlj ki, szívünk, árva mező,
nyújts nekik Betlehemet!
Tátesz dédunokájával, Orsival:
Bélu fényképez, ezért nincs a képen:

Kiteljesedő Advent

Már kezdünk többen lenni,
lám hogy Pancsi is itt van.
Összegyűjt a karácsony,
mint legszebb álmainkban.

S ki távolról is itt van,
két karácsonyt is érez,
így jön mennyből az angyal
mindünk együtteséhez.

- 2009. december 23. -

2009. november 1., vasárnap

Istentisztelet -részletek

Minden istentiszteleten hangosan mondják mind:

Vasárnap Sárdon

Mivel kevesen vannak (ma 11-en voltunk), istentisztelet a papilakon.
Dédunokával:
Az istentisztelet után most Ákos fújja el a gyertyát.
Bélu délután prédikál Nyomáton, déli 1 órára ő vitte ki Annamarit és Ákost:
Minden vasárnap:
A lelkész és a kántor:
Derzsi Laci bácsi szolgáltatja az oda-vissza utat.

November


2009. szeptember 19., szombat

Szeptemberi ünneplés

A sütanapos család riomfalvi együttlétén készült fotó hátterében a "medgyesi fiúk" nagyszerű ötlete: a szeptemberi ünnepeltek.

2009. augusztus 16., vasárnap

Nagyapa és unoka most egyre gondol

Csak az idő múlik. Minden marad a régiben: időtlen érzések, szoros kötelékek. Valaki itt járt, imája itt maradt és napsütéses vasárnapba öltözött.

2009. június 28., vasárnap

Két nap múlva 93

Ma a segesvári unitárius templomban Matka Márta felköszöntötte a 93 éves volt lelkészét, a gyülekezet elénekelte a Mindig süt a napot. Köszönő szavak (részlet):

A sárdi istentisztelet után a hívek lepénnyel, kaláccsal üdítővel, sörrel ünnepelték.

2009. június 12., péntek

75 éves találkozó - egyedül

Ma délelőtt 11 órától volt a 75 éves érettségi találkozó. Egyedül ő érte meg ezt a találkozót.Lélekben ott volt mind a 25 osztálytársa és szépemlékű tanárai. Nagyon szép, megható volt, hogy annyi diák várta . Elénekelték a Gaudeamust, majd a Vera ballagására írt Nyárba tart szép májusunkat. Versekkel, énekekkel köszöntötték.
Tóth Tivadar igazgató átnyújtotta az ez alkalmi emléklapot. Vetítés is volt: egy képsor, amint Szentannai Mózes tanárral beszélget.
Farkas Miklós tanár úr is köszöntötte, méltatta.
A diákokhoz szólt, s mesélt.
Az énekszón felbuzdulva megtanította a társaságnak (két osztálynyi diákhadnak, s a kollegáknak) az Eshet az eső, hullhat a hó-t.
Sok virágot, mosolyt kapott.
Szép volt!

2009. május 1., péntek

2009. április 20., hétfő

Örömteli találkozások

Még a böjt s az imahetek időszakát éltük...
Nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen előírásszerűen minden egyházközség megtartotta hiterősítő imahetét, hogy ráhangolódjon lelkiekben húsvét ünnepére.
Ezek az alkalmak mindannyiunk számára a felkészülés és a találkozások áldott lehetősége volt. Ha ebben az egyetlen szóban – találkozás – ragadom meg az imahét lényegét, akkor azt is bevallom, hogy a gyülekezetemben, Recsenyéden tavaly elsőként megtartott imahét elsősorban az én találkozásom volt: a lelkésszel, aki megkeresztelt, és akihez gyermekkorom megannyi élménye fűződik, a kollégákkal, akik tanítóim voltak, akiknek tapasztalatai,tanácsai, útmutatásai indítottak lelkészi szolgálatomban, az évfolyamtárssal,akinek barátsága túlmutat a kolozsvári éveken. Idén is találkoztunk. Találkozott a gyülekezet, viszontlátta, együtt örvendett és együtt könnyezett egykori lelkészeivel,a lelkésszé lett gyermekkel és unokával. S a hideg templom falai között melengetett mindannyiunkat a múlt, Nagy Feri bácsi ajkán életre kelt egy-egy vers, a Meseház dalolni kezdett hirtelen, s mind annyian visszautaztunk időben. Az emlékek szárnyán röpültünk arra a Recsenyédre, amelyet több mint háromszázan laktak és éltek, abba a faluba, ahol a vagyonától megfosztott kulák, Gábor bácsi talán az utolsó véka gabonáját adta papbérbe, abba a közösségbe, amely színpadra vitte a Gül Babát, a János vitézt, oda, ahol megszületett a Vasárnap legszebb nap, ahol a búcsúzáskor így énekeltek: „Olvad a hó, tavasz akar lenni / Miért kell nekem innen most elmenni?” Sok-sok emlék, a találkozás örömkönnyei, könnyek azokért, akik már nincsenek, de akik – hisszük – ott voltak velünk a templomban, hogy emlékükkel benépesítsék azt. A meleg kézfogás rendjén névsorolvasás: Domokos,István, Sándor, László, Lenke, Mariska a vasárnapi iskolások, a többi már özvegy, gyermek és unoka. Öröm volt, ünnep volt találkozni, az emlékeket mint valami különleges ajándékot bontogatni. Ifj . Kozma Alberttel feleleveníteni a régi, gyermekkori csínytevéseket, az iskola, az ifjúság éveit. Fekete Levente révén emlékezni Végh Miska bácsira és feleségére, Nusi nénire, akinek keze nyomát őrzik a templom festett kazettái. Hallgatni Kincső citerajátékát és együtt énekelni: „Szívem csendben az
Úrra figyel, ki segít”. Id. Kozma Alberttel hinni azt, hogy a találkozások elvérteznek, s miként a múltban, úgy a jövőben is hordozni kell egymás terhét, nehézségét, mert a szirti zerge is úgy marad meg a viharban, a veszélyben, ha összefog, ha fejét a többiéhez szorítja. S nem utolsósorban a 22. zsoltár üzenetével készülni húsvét ünnepére.
Ez volt a mi találkozásunk, amely nemcsak emlékeket idézett, de elménkbe, szívünkbe véste a múlt lelki-szellemi táplálékát, amely erőt ad, táplál, amikor maroknyinak, gyengének, tehetetlennek érezzük magunk.
Nagy Adél, Unitárius Közlöny 2009/4

2009. április 12., vasárnap

Húsvét

A segesvári templomban az úrvacsorát a három éve elhunyt Nagy Ferencné Báró Piroska emlékére adományozták gyermekei. Innen indulás Sárdra prédikálni. (A fényképeken két lányával és két lányukájával.)
Nagy Ferenc, Jakabházi Vera, Sánta Jakabházi Réka, László Anikó.
Nagy Ferenc, Jakabházi Vera, Juhász Jakabházi Annamária, László Anikó.

2009. március 28., szombat

Köszöntő az 5 éves Ákosnak


Köszönöm, köszönöm,
szeretnek engem.
Szívetek melegén
már öt éves lettem.

Csak azt kívánom még
születésnapomra,
hogy háborútól
ne szenvedjen Trója.

Szűnjön az életben
minden, ami csaló,
maradjon kívül
a hadszállító faló.

Hős Akhillész sarkát
álnok nyíl ne érje,
a megszökött asszonyt
vegye vissza férje.

Ezeket kívánom,
de nemcsak Trójának,
a szép kerek Földön
az egész világnak.

Köszönöm, köszönöm,
szeretnek engem.
Szívetek melegén
Már öt éves lettem.

Segesvári dédnagyapától sok szeretettel, 2009. március 30-án.

2009. március 23., hétfő

Ha az írásos zenélni tudna… (Nagy Ferencné Báró Piroska – unokaszemmel)


Kő, kavics, homok

Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel. Majd megkérdezte hallgatóit: „Ugye tele van az üveg?” „Igen” – hangzott a válasz.
Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.
„És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok – a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok – az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából. Játssz a gyermekeddel. Menj el orvosi ellenőrzésre. Rendszeresen látogasd rokonaidat. Törődj a pároddal. Mindig szakíts időt barátaidra. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok.
forrás: világháló

Ki az? – szalad ki Nagymama a belső szobából a kitartó, erősödő dörömbölés hallatán.
Farkas vagyok! – érkezik a dörmögő válasz az ajtóban álló, Segesváron átutazó Farkas Dénes bácsitól.
Jaj Istenem: itt Piroska! – kiált Nagymama és kacagva nyit ajtót.

Történt ez a segesvári papilakon, valamikor a nyolcvanas években. Ilyen hangulatot varázsolt Nagymama sokak életébe. Megpróbálom leírni, milyen is volt ő.
Nagy Ferencné Báró Piroska (1917. június 17. Petrilla – 2006. április 7. Segesvár) kizárólagosan a kövekre figyelt. A kavics (anyagi javak), a homok (házi teendők) nem volt prioritás. A konyha várhatott, inkább velünk vagy a betérő vendéggel beszélgetett. Vagy az átutazóban, csomagját csak épp betevő kalandorral csevegett egy csésze füves fekete tea mellett. Soha nem sietett, mindenkit meghallgatott, humorával és kiegyensúlyozottságával erőt adott. Azt hiszem ezek igazi papnés “kellékek”.
A karácsonyi ünnepélyek Betlehemeséhez a papilakon történő beöltözéskor minden pokróc, törülköző és sál Mária, József, a bölcsek és a pásztorok „színészi” kellékévé vált.
A “Piriiiis! A Mécs László kötetem! Az órám! A palástom! (zsebkendőm, énekeskönyvem, stb.)” vasárnapi harangszó előtti rohanás közepette megőrizte jó kedélyállapotát, nyugalmát. Nagyapám szárnyalásai (versírás, énekkomponálás, festés) csak a Nagymama derűs természete, türelme, munkatársi támogatása mellett valósulhattak meg. Az csak természetes volt számára is, hogy Nagytata másodmagával, vagy a vonaton megismerkedett keletnémet turistákkal jött haza ebédre. Az is magától értődő volt, hogy a harmonika biztosította zenés szeretetvendégségeken a keksz és tea nagyon sokszor az ő kamrájából került elő.
Az kolozsvári Irisz telep, Recsenyéd, majd Segesvár és Küküllősárd papnéjeként lelkesen szolgálta egyházát, a legmagasabb zenei képzéssel (a kolozsvári konzervatóriumban zongora szakon két akadémiai évet végzett, hegedű szakon pedig a négy évi fokozatot érte el) énekvezér volt, de a kántorizálást ingyen és bérmentve, azaz közmunkában végezte. Nem jelentkezett kántori vizsgára, az ambíció fogalma teljesen idegen volt számára. Minden zenei megmozdulás támogatója volt. Az énekvezérség és az otthoni kamarazenekar mellett a hajdani Petőfi iskola kis zenekara, a városi kultúrotthon félszimfónikus zenekara, a zongoratanítványok élvezhették ihletett közreműködését. Egyenként foglalkozott a konfirmálókkal: kátéismeretük, énektudásuk elmélyítéséhez mindig volt türelme. A fontossági sorrendben a gyülekezet, a közösség épülése volt az első helyen. (Recsenyéden a Gül baba előadásakor gyakorlatilag a színpadról ment le negyedik gyermekének életet adni.) Kifinomult hallása nem tűrte az almaevéssel járó emberi “zajokat”. A karóra ketyegését a szoba másik végéből meghallotta. Kuncogva tapasztotta be időnként kántorizálás közben fülét az ünnepélyek zsúfolt karzatára felszorult “micsoda pasas”-ok teljes erejű éneklése hallatán.
Szenvedélye a varrás volt. A szószékterítő, a falvédők, asztalterítők, díszpárnák, énekeskönyvek borítói őrzik udvarhelyi, torockói varrottasok szeretetöltéseit. Ez a kép van mindig előttem: ül a teraszon, a verandán, nyakában az előre felvágott piros matring, kezében a varrottas, szemüveg a szemén, szájában épp egy befűzésre váró fonal és mikor meglát, akkor örömkiáltással, becézgetve fogad, és várja a nap részletes beszámolót. A varrás nyugtat – mondta mindig – egyenes adásban vagyok Istennel! Öltögetés közben “utazott”: gyermekkora Városfalvájába, a múltba, a jövőbe, szeretteihez. Édesapja, Báró József unitárius lelkész és édesanyja Tamás Piroska ilyenkor mindig vele voltak, öltéseit kísérték.
Nagyon örvendett a hétfőnek, Nagytata almanapjának, mert ekkor lelkiismeret furdalás nélkül varrhatott, nem volt szükséges ebédet főzni. A konyhai Kossuth rádió “Ki nyer ma?” recsegésén átszűrődő zeneművek szerzőit mindig bekiáltotta. Kedvenc zeneszerzője (nagymamaként) Chopin és Liszt volt, átszellemülten dúdolta, zongorázta őket. Kedvenc egyházi éneke Adjatok hálát az Istennek, imádkozzatok szent nevének ...
Gyönyörködtette a korcsolyázás és a talajtorna.
Fontos volt számára a nyelvtanulás. Ha “tejútra” ment (a sarki boltba), szatyrában mindig magával vitte a magyar-német szótárat, és a hosszas sorban állás ideje alatt azt tanulmányozta. Irtózatos sebességgel elragozta az "ich habe gehabt, du hast gehabt..."-ot, de ha "élő" német vagy angol “fiatalember” került eléje, akkor futott a telefonhoz: "Vera, gyere gyorsan!"
Kedvenc költője Petőfi, akit minden március 15-én megsiratott. Hosszasan lapozgatta ilyenkor a Révait, a forradalom forgatókönyvét felevenítve meghatottan mesélt. Sok verset kívülről fújt, mondta, hogy még az udvarhelyi Képzőben tanulta. Bosszantotta, hogy a Nemzeti dalt rosszul hangsúlyozzák: Rabok voltunk mostanáig,/ Kárhozottak ősapáink,/ Kik szabadon éltek-haltak,/ Szolgaföldben nem nyughatnak. Szerinte Petőfi a kárhozottak után pontot akart tenni. Ott kell egy lélegzetvétel, majd: Ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak ...(Nem ősapáink kárhozottak).
Egyvalamit gyűlölt: a háborút. A Budapestre való menekülésükkor megtapasztalt világháborús kegyetlenségeket hosszasan mesélte. Meleg rokonszenvvel, négy gyermekes anyaként, édesanyaként gondolt minden katonára.
Sokat imádkozott, számon tartott minden fontos családi eseményt. Jelen volt az unokák minden ünnepélyén, de hálás közönsége volt az otthoni házi előadásoknak (tornamutatványok, lányunokák együttesének koncertjei) is. A karácsony ünnepi gyertyafényében boldogan énekelt gyermekei, unokái körében.
84 éves korában agyvérzés érte, amiből nehezen épült fel, majd ágynak esett. Gyermekei az ő végtelen szeretetétől ihletetten gondozták. 88 éves korában, házasságának 66. évében csendesen megpihent.
A mozdulat, ami itt maradt: a felemelt, kissé hátradőlt fej, közben mély lélegzetvétel és lecsukott szem. Mosoly. Béke, jóság, végtelen szeretet, igazság, harmónia, humor és csupa dal – ilyen az én drága nagymamám lelke. Nagyon hiányzik, de ahányszor Ákossal és Abával énekelek, érzem, hogy itt van velünk. Jelentős része az én életemnek. Rám köszön a gyermekeim tekintetében, egy-egy mozdulatban, a kezdőénekek moll akkordjában, a varrottasok szíveiben. Ilyenkor gondolatban odabújok hozzá, ahogy hozzá mindig lehetett.
Juhászné Jakabházi Annamária
Megjelent a Nők Világa folyóirat 2009/húsvéti számában.

2009. február 8., vasárnap

Verának és Annamáriának

Kedves hóvirág sugallta februárelő,
egymást érő szülinapot fényre emelő.
Anyja s lánya így egyszerre ünnepelheti
éveik szép fordulóit - köztük fejtve ki
gyermek-, ifjú- és érettkor növő kincstárát –
s vissza – és előrenézve együtt éli át
sorsot vívő számokadta ütemek szerint
azt, mi ezer változatban él és áldást hint …

Harmincnyolc és hatvankettő együtt kívánt Száz –
s ilyen pontos találatot mi se magyaráz! –
Ha csak nem a számmisztikás matematika
meg szavunkat megelőző nyelvi misztika,
s az életkor koronáját így fejezi ki
gyűjtött évek mély értelmét – és tovább viszi…
De ha ünnepeltjeink ily példát nyújtanak:
hadd adjunk fel mi is példát, mit hoz ez a nap!

Ha száz igazul felezve kitesz Ötvenet
s tizenkettőt told vagy elhagy vágyó képzelet
a már elért évekhez vagy évekből mit vett
fejlő bölcsességben és szép visszanyert időn,
ha, mint mondtam, eltűnődünk a tizenkettőn?
S ha már majdnem ki is mondtam a várt eredményt,
elmondom jókívánságban, hogy értem s miként.
Úgy, hogy életbölcsességben ötvenévesen
jussál oly biztos tökélyre, hogy elég legyen
ama százig s azon is túl kis és nagy család
szeretettel vegye körül Annamáriát. –

Lánya anyja újra élje mindig úgy, mint most
sőt magát megsokszorozva mindnyájunknak oszt.
Otthonaink gondját oldja leleményesen,
s tanításban buzgósága sikeres legyen.
Nincs kora az ifjúságnak, csak lendülete:
társ, szülő és nagymamaként gyermekként üde.
S ahogy minden nemzedékkel a lét újra kezd,
hóvirágos februárban hadd érezzük ezt:
szülinapok ünnepelnek fejlő életet –
éltesse a jó Isten az ünnepelteket:
anyját s lányát s akik velük ünnepelhetnek!

Segesváron, 2009 február szülinapjain
meleg szeretettel: Édesapa, Nagytata –
és Nagymama emléke