2007. május 21., hétfő

Nyár lesz és boldogok leszünk...

Vágyjuk a boldogságot
És megbeszélünk melegen
Sok édes apróságot.

S ki tudja, ha eljön az ősz,
S lehullnak a virágok
– Míg valahol a vén harang zokog –
Mit siratunk. csak terveket ?
Vagy letűnt boldogságot?

Kolozsvár, 1935, május 21.

2007. május 20., vasárnap

Tervek

Kivirágoztak a gesztenyefák.
Az alkonyatban Május felnevet.
Míg valahol egy vén harang zokog,
mi szövögetünk rózsás terveket.

2007. május 14., hétfő

Lk 2,25-35

Agg Simeon várt valamit,
s szinte már, hogy hiába hitt.
Mégis végül csak megérte –
felelet jött a miértre
– miért jövünk a világra? –,
s a hogyanra - hogyan válna
Istenhez méltóbbá életünk?

S mi tudhatjuk, neki mért tűnt
olyan csodák-csodájának,
amint ott előtte állnak
József, Mária s a Gyermek…
valami nagy szeretetnek
élethozó áramában
olvadt fel, s értővé váltan
fohászkodott – Uram, most hát
bocsáthasd el a te szolgád!
Láthattam az üdvösséget.
Tudom, mire van az élet,
s hogyan lesz jobban országod
e világ ... légy érte áldott!...
S halálával agg Simeon
legendája körébe von.
Hiszen NYOLCVANNÉGY is van már,
előtte a végső határ.
S mennyi mindenben volt része!
De ami legtöbbet érne:
hiányzott mi nyugalmat hint
az isteni törvény szerint.
Miért? S hogyan? Hányszor szállott,
hogy megfejtse a világot.

Ám, hogy karácsonyunk ismét
meghozza az élet ízét:
Meglátva az üdvösséget
NYOLCVANNÉGY is áment kérhet -
helyét oly évnek adva át,
mellyel Földünk - mint szent család -
leszámolva a halállal
simeoni látást vállal-
s a szeretet üdvössége
áradhat, hogy legyen béke.

2007. május 2., szerda

Valakinek

ki későn érkezett szívemhez,
mikor szívem már nem volt az enyém ...

Hallottam a húrokat felsírni
Ujjaid lágy reszketése alatt.
Akkor nagyon megfeledkeztem mindenről
S szívemből valami nálad maradt.

Most azt a darab szívet kérem vissza.
Helyette adok mindent… lelkemet...
Nem volt jogomban nálad felejteni,
Mert szívem másé... nem lehet tiéd.

Nekünk nem szabad találkoznunk.
Tavasztündér nem hozhat össze minket.
De míg lépteink távolodnak egymástól
Lelkeink valahol összeölelkeznek.

Nem féltékeny, vad szerelemben...
a vágyak tűnő világa felett,
A lélekmélyből-jövő dallamokban,
Melyek – mondtad – oly szépen beszélnek...

Lelkem lelkeddel-élő világában
Akkor leszek majd a legboldogabb,
Ha egyszer titokban eljátszod hegedűdön
az én szomorú, bús dalaimat.

Ez lesz az igazi találkozás.
Egy kotta és egy hegedű képében –
Találkozunk – igazi magunkban.
Úgy lehetünk, csak úgy lehetünk ketten.

Hegedű húrján dalom, mintha beszélne,
Elmond mindent, miről én hallgattam.
Ujjaid zokogtató reszketése
Elárulja: én neked mi voltam.

Te játszódj csak tovább hegedűdön.
Én hangjegyekbe öntök minden bút.
Így készítem elő, szívemből tépve,
A tiszta, szent és örök rendez-vous-t.

Most lépteink távolodnak egymástól
És utaink már nem találkoznak.
De visszafojtottan vágyaink honán túl
hegedűd életet ad dalomnak.

És lelkünk száll a síró hegedűből
S a végtelenben válik Istenné.
Míg valahonnan könnycsepp hull a földre,
A halhatatlan hangjegyek fölé.

Kolozsvár, 1936, május.