Nagyapa nyugdíjas
Nagyapa nyugdíjas,
de sosem ül tétlen,
nem áll meg a munka
dolgos két kezében.
Szívében sem hül ki
a szeretet lángja -
s nagymama emléke
vigyáz a családra.
1979. 05. 15.
Nehogy elfelejtsem
Annyi mindent köszönhetek
drága szüleimnek,
és oly ritkán érdemlem meg,
amit értem tesznek.
s jó, hogy anyák- s apák-napján
bár egy rövid versben
hálát fogadok ... csak aztán
nehogy elfelejtsem...
1992.o6.11.
Simó Melinda verse
Nevem Simó Melinda
búsulok is , nem mintha
hiányozna valami...
Mégis be kell vallani,
hogy néha kell éreznem,
túl kevés szeretetem,
meghálálni igazán,
mit szüleim költenek rám ...
1992. 05. 29.
Nagy Tibornak hívnak
Nagy Tibornak hívnak,
nagy is a családunk.
Gondért bajért nem kell
a szomszédba járnunk
Mégis gond-baj mellett
öröm is jut bőven:
Nagy a szeretet is
gyermekben - szülőben.
Wagner Andrea verse
Az én nevem Andrea,
s mindig gondom van rea,
hogy a jó édesanyám
mosolyt viseljen arcán...
S nemcsak arcán, szívében,
s én is, mint ő, úgy éppen
mosolyoghassak mindég
mint a boldog, tiszta ég ..
Mátéfi Endre verse
Édesapám Kőműves:
keze, szíve épít.
S együtt édesanyánkkal
egészségünk védik.
Sokat tesz a tudomány
s orvoslás is értünk,
hogy a sok bú-baj után
szebb időket érjünk...
Hegyi Margit verse
A családnevünk hegyi,
bár a földszinten lakunk,
ó, de olyan mennyei,
amikor együtt vagyunk...
Szülők és jó testvérek
együttléte angyali,
Isten szeretetének
kell itt szállást nyújtani.
Hogy így bennünk és velünk,
mint ég felé nyúló ág
a föld szintje is legyen
élő, igaz mennyországi...
Én is ...
Én is kis gyermek vagyok,
s évről évre egyre nagyobb,.
S ahogy lélekben is növök,
nem maradok mások mögött.
Velem s bennem nő a hála,
hogy szüleim jóságára
- mint napnak a napos oldal -
felelhessek jóságommal.
Itt lakunk a közelben
Itt lakunk a közelben,
s nagyanyámék se messze,
s nem létezik olyan nap,
hogy fel ne keresne.
Felkeres és vigyáz ránk,
s úgy viseli gondunk,
hogy ő érte imánkban
meleg hálát mondunk.
Hiszen meleg szeretetével
annyi mindent pótol,
- neki is megköszönjük
sok részünk a jóból.
Lőrinc Alpár verse
Pásztor utca, hosszú utca,
de jó hazamenni,
mert a kedves otthonomat
nem pótolja semmi.
Vezessen is az én utam
mindig arra ,hol
reám váró meleg szívek
boldogsága dalol.
1991
Csányi Ildikó verse
Szép a zene,
minden hangszer
- ha megszólal -
mintha szíve volna.
De az édesanya dalát
semmi nem pótolja.
1979
Hogyan gondolkozzunk és viselkedjünk?
Gondolkozzál értelmesen -
viselkedjél türelmesen -
vezéreljen csak a jóság,
s a világ is jó lesz hozzád.
Legyen híjával a rossz
Jó a nyár és jó a tél is,
panaszkodunk sokszor mégis,
mert hiányzik valami-
s azt kéne megvallani:
A jóság van sok híjával -
s ne a sorsot illesd váddal ...
- Legyen híjával a rossz,
s annyi panaszt nem okoz...
1995
Nevem PÁZSINT ANIKÓ,
s itt elmondom: annyi jó
vesz körül családomban,
hogy tudom, a menny ott van,
ahol szülők s gyermekek,
egymásnak örvendenek,
s megy munka és tanulás
mint a karikacsapás!
1994
Tünde verse
Úgy hívnak, hogy Tünde,.
Nevem tündérből lett.
A tündér eltünte
búsítja a Földet.
De én nem búsítom,
örömre tűnök fel,
hisz megáldott Isten
áldott jó szülőkkel.
Akik segítenek,
hogy mint jó tündérek,
sikerüljön minden,
hová csak elérhet.
1984
Bíró Ildikó verse
Messze lakunk mi az iskolától,
de sehonnan sem lehet oly távol,
hogy ne tudnám mindig megtalálni,
állhatna az utamba akármi.
Mert odahúz szívem minden vágya,
s lépteimet a jó Isten látja,
megsegít szeretteimmel együtt
hogy a boldogságot elérhessük.
1991
Köszöntő
Hárman vagyunk mi testvérek
s én köztük a legnagyobb -
megérhettem, hogy már én is
itt köszöntőt mondhatok.
Jutalmazza meg az Isten
édesanyánk jó szívét,
hogy mindhárman nagyra nőjjünk
s lelje bennünk örömét.
Kicsi vagyok - versem rövid -
s amit mondok, nagy dolog:
Kik szeretnek s Istent hiszik -
ők igazán boldogok.
2002. 03. 27.
SIMÓ PÁL VERSE
Édesapám kőműves,
sok-sok házat épít,
nem mindig csak újakat,
s javít nem-egy régit.
Hogy minden ház erős
legyen, és meleg fészek,
hol nagyok és kicsik
mindig jóra készek.
1991
Derzsi Kinga verse
Mindenkinek van otthona,
van családi fészke,
mely fenntartja, s bekapcsolja
jól a nagy egészbe.
Amit szüleimtől kaptam
s kapok ezután még,
arra segít, hogy vezessen
mindig a jó szándék.
S ha vihetem valamire
ezen a világon:
hálás szívvel szeretteim
mindörökre áldom.
1991
Köszöntő
Csodaszép nyárelő,
zöldül, virul minden,
virágzik a hála is
a gyermeki szívben.
A gyermeki szívben
virágzik a hála -
itt egy csokorra való
a szülők napjára.
1978
Ó, megbecsüljük-e az édesanyákat?
amit értünk tesznek, s viszonzást se várnak?
Hányszor virrasztanak, míg pihenünk békén,
gondjaik nem sejtve - gondtalanul élvén ...
És megbecsüljük-e az édesapákat?
Tartó-oszlopai ők egy-egy családnak.
Fáradságuk árán friss erőnk és kedvünk ...
szüntelenül áldjuk, ki áldni meg nem szűnt!
1984
Simó Ildikó verse
Nevem Simó Ildikó,
s azért vagyok mindig jó,
mert édesanyám-apám
és nagymamánk vigyáz rám.
1979. 05. 17.
Pálfi Zoltán Attila verse
Divatos név Attila,
én is viselem...
S nyugszik Isten ostora
békességesen ...
És mai utódai
- mint én: legyenek
jó szülők neveltjeként
békességesek ...
1992
Tele a ház
tele a ház gyerekkel:
szülők vállán sok teher.
Ruha, kenyér s annyi más:
gond.. hisz négyünk iskolás...
De ha jóságban növünk,
mind ember lesz belőlünk,
s nem feledjük, mit tehet
a szülői szeretet.
-1979 -
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers (anyák napi). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers (anyák napi). Összes bejegyzés megjelenítése
2002. november 14., csütörtök
1998. április 14., kedd
Polder Ilonkának
Egy régi anyák napi ünnepélyen
Nincsen Édesanyám,
mégse vagyok árva.
Úgy nézek Nénémre,
mint Édesanyámra.
Ő nevel, ő ápol,
ő viseli gondom -
ő feletteti el
az én árvaságom.
Nem adott gyermeket
neki a jó Isten,
mégse panaszolja,
hogy gyermeke nincsen.
Gyermeke én vagyok,
reám adja lelkét,
ó, bár annyi sok jót
meg is érdemelnék!
Ó, bár minden napnak
nyílna egy virága,
s ez a virág lenne
a gyermeki hála.
Üzenet egy messzi
temető sírjának:
pihentesd, nyugtasd meg
az édesanyámat.
Legyen álma könnyű
mert a szeretetben
mindent helyrepótol
a jóságos Isten.
Nincsen Édesanyám,
mégse vagyok árva.
Úgy nézek Nénémre,
mint Édesanyámra.
Ő nevel, ő ápol,
ő viseli gondom -
ő feletteti el
az én árvaságom.
Nem adott gyermeket
neki a jó Isten,
mégse panaszolja,
hogy gyermeke nincsen.
Gyermeke én vagyok,
reám adja lelkét,
ó, bár annyi sok jót
meg is érdemelnék!
Ó, bár minden napnak
nyílna egy virága,
s ez a virág lenne
a gyermeki hála.
Üzenet egy messzi
temető sírjának:
pihentesd, nyugtasd meg
az édesanyámat.
Legyen álma könnyű
mert a szeretetben
mindent helyrepótol
a jóságos Isten.
1994. április 7., csütörtök
Anyák - Apák - napi versek
Imádkozzunk otthonunkért
Köszönöm, hogy otthonom van -
legforróbban ott szeretnek.
Van is része minden jóban
növő testemnek, lelkemnek.
Áldd meg, Isten, házunk táját:
falai közt békén éljünk,
s óvjuk rendjét, tisztaságát,
s szép legyen tettünk, beszédünk.
Segítsünk egymásnak buzgón,
a kicsik is a nagyoknak,
hogy legyünk túl sok bajunkon,
s örömeink sokasodnak.
Tápláljon a napi kenyér,
pihentessen a jó álom..
Otthonomnak boldogsága
kísérjen a nagy világon.
Simó Tibor a nevem,
Ildikó a testvérem,
itt lakunk egy új házban,
ahol annyi áldás van.
Szüleink s nagyszüleink
dolgoznak szívünk szerint,
mi meg tanulunk s növünk,
s csak a Jóhoz van közünk.
1976. szeptember. 3.
Frandes Krisztina verse
Mit is kívánhatnék
most anyák napjára?
Csakhogy jó szüleim
a jó isten áldja.
És áldja meg drága
nagymamát is áldja:
gyógyuljon meg s szeretteit
újra fényben lássa!
1977.V.19.
Bemutatom családunkat
A pap - bácsi
versbe írta:
Apám László,
Anyám Irma,
én meg Annamária,
Öcsém László,
de Zoltán is -
alig pár szó
s együtt máris
az egész família.
Együtt így
a szeretetben,
s boldogságunk
mérhetetlen,
mert szívünkben
nincs hiba.
1979. június. 22.
Mátyás Éva és Zsolt verse
Tömbházunk olyan messze..
-Kinek bírná lába?!
Be jó Nagymamától
járni iskolába!
Már bubakorunktól
vigyázott ránk híven..
-Hogy is lehet annyi
szeretet egy szívben?
Szüleinkkel együtt
könnyebbül a gondunk:
s házáért , szívéért
hálaimát mondunk.
1996. június. 7.
Ünnep
A papbácsi kigondolta
nekem ezt a verset,
hogy társaimmal én is
méltón ünnepeljek.
De hát nem is nekem szól most
ez a kedves ünnep,
hálámmal ünnepet hozok
én is szüleimnek.
1994. május 24.
Péter Mirabella verse
Az én nevem Mirabella,
a szépségnek bája,
s igyekszem a jóságnak is
legyek a virága.
Úgy nőjjek fel, hogy a szépség
jósággal társuljon,
s hozzon a virág gyümölcsöt
s minden boldoguljon.
1994. május 24.
Györfi Emőke verse
Az én szüleim kertészek,
s engem is gondoznak,
virágzik bennem a lélek
s nincs helye a gyomnak.
Csak a jóra, csak a szépre
nevelgetnek engem,
hogy majd egész életemre
boldogság teremjen.
1994. május 24.
Köszönöm, hogy otthonom van -
legforróbban ott szeretnek.
Van is része minden jóban
növő testemnek, lelkemnek.
Áldd meg, Isten, házunk táját:
falai közt békén éljünk,
s óvjuk rendjét, tisztaságát,
s szép legyen tettünk, beszédünk.
Segítsünk egymásnak buzgón,
a kicsik is a nagyoknak,
hogy legyünk túl sok bajunkon,
s örömeink sokasodnak.
Tápláljon a napi kenyér,
pihentessen a jó álom..
Otthonomnak boldogsága
kísérjen a nagy világon.
Simó Tibor a nevem,
Ildikó a testvérem,
itt lakunk egy új házban,
ahol annyi áldás van.
Szüleink s nagyszüleink
dolgoznak szívünk szerint,
mi meg tanulunk s növünk,
s csak a Jóhoz van közünk.
1976. szeptember. 3.
Frandes Krisztina verse
Mit is kívánhatnék
most anyák napjára?
Csakhogy jó szüleim
a jó isten áldja.
És áldja meg drága
nagymamát is áldja:
gyógyuljon meg s szeretteit
újra fényben lássa!
1977.V.19.
Bemutatom családunkat
A pap - bácsi
versbe írta:
Apám László,
Anyám Irma,
én meg Annamária,
Öcsém László,
de Zoltán is -
alig pár szó
s együtt máris
az egész família.
Együtt így
a szeretetben,
s boldogságunk
mérhetetlen,
mert szívünkben
nincs hiba.
1979. június. 22.
Mátyás Éva és Zsolt verse
Tömbházunk olyan messze..
-Kinek bírná lába?!
Be jó Nagymamától
járni iskolába!
Már bubakorunktól
vigyázott ránk híven..
-Hogy is lehet annyi
szeretet egy szívben?
Szüleinkkel együtt
könnyebbül a gondunk:
s házáért , szívéért
hálaimát mondunk.
1996. június. 7.
Ünnep
A papbácsi kigondolta
nekem ezt a verset,
hogy társaimmal én is
méltón ünnepeljek.
De hát nem is nekem szól most
ez a kedves ünnep,
hálámmal ünnepet hozok
én is szüleimnek.
1994. május 24.
Péter Mirabella verse
Az én nevem Mirabella,
a szépségnek bája,
s igyekszem a jóságnak is
legyek a virága.
Úgy nőjjek fel, hogy a szépség
jósággal társuljon,
s hozzon a virág gyümölcsöt
s minden boldoguljon.
1994. május 24.
Györfi Emőke verse
Az én szüleim kertészek,
s engem is gondoznak,
virágzik bennem a lélek
s nincs helye a gyomnak.
Csak a jóra, csak a szépre
nevelgetnek engem,
hogy majd egész életemre
boldogság teremjen.
1994. május 24.
1980. május 9., péntek
Annamária verse anyáknapján
Három testvér közül
én vagyok a nagyobb:
könyv és játék mellett
már takarítgatok.
S örülnek szüleim
a növő gyermeknek,
s boldogabban teszik,
amit értünk tesznek.
1980. május 9.
én vagyok a nagyobb:
könyv és játék mellett
már takarítgatok.
S örülnek szüleim
a növő gyermeknek,
s boldogabban teszik,
amit értünk tesznek.
1980. május 9.
1977. május 20., péntek
Annamari és Réka
Édesanyánk s két nagyanyánk
törődik velünk,
és nekünk nincs egyéb dolgunk,
csakhogy jók legyünk.
Igyekszünk is erre mindig,
mint jó testvérek,
s érezzük, hogy boldog monden,
s szép ez az élet.
- 1977.V.20. -
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
