2007. június 17., vasárnap

Négyszáz év zsoltára

(Tirnován Ari-Vid szobra a segesvári templom bejáratánál,
mögötte tartottuk a templomkulcsot)
Négyszáz év zsoltára
mintha együtt zengne -
imádságos hála
fogjon minket egybe.
Ragyogjon meg bennünk
minden, mit a Múlt ad,
hogy magunkra leljünk
fényénél a Múltnak...

Négyszáz évünk mélyén
hitszabadság lángol,
tisztult, józan élmény,
hősi tettre bátor...
Onnan indult messze,
mindig újrahajtva
az a gazdag eszme,
mely az Egyet vallja,
az Egységet vallja.

Ránk dobott kövekből
mennyi tornyot raktunk...
Az egy kenyerünkből
mindenkinek adtunk...
S kit táplál szent éhség,
igazságra ajzó:
áldott békességét
zengi száz harangszó...

Fényénél a Múltnak,
hogy magunkra leljünk:
minden, mit a múlt ad
ragyogjon meg bennünk.
Fogjon minket egybe
imádságos hála,
mintha együtt zengne
négyszáz év zsoltára...
Négyszáz év zsoltára...
(Ezt a tordai zsinat vallásszabadság-képét
vallásórákon hosszasan nézik a gyerekek)

Búcsú

Ha nem tudod, a végtelenben
a sok-sok csillag mért ragyog:
az éjszakában láss meg engem,
hogy utad felett ott vagyok.
Hová nem jut a napsugárból,
a csillagfény úgy kell oda,
s ezernyi csillag azért lángol,
hogy ne feledd a fényt soha...
Így megtudod a végtelenben
a sok-sok csillag mért ragyog -
az éjszakában látsz meg engem:
a fény s a lelked én vagyok.

Ha elkísérsz a Golgotáig,
még utad onnan messze visz,
s ki hozzád hű maradt odáig:
vigyél magaddal engem is.
Vigyél, hová a lelket várják
- a Föld, ha ez nincs, oly sivár -
a Hegyi-beszéd gyertyalángját
nem olthatja ki semmi már...
Hol ketten - hárman egybegyűlnek,
hadd lássanak meg engem is:
a porba testem elvegyülhet,
de lelkem s fényem messze visz...