2007. november 15., csütörtök

Bérci szél meséje

Hol a Maros békén folydogál,
régi várnak omladéka áll,
s mesél-mesél a bérci szél:
- Járt e helyen sok jeles vitéz,
ha szólt a kürt, ki kard a kézben
bátor tettre kész …
Ámde volt egy megtört testű rab,
fehér … öreg, ki vért nem ontott,
mégis o volt legvitézebb …
- Ő a hitnek szelíd bajnoka,
elfeledni nem lehet soha …
mesél-mesél a bérci szél …

Utód, ki jársz a századok porán,
míg szíved vele fennen száll :
ragyogd fényét a tiszta hitnek,
hol az élted békén folydogál …
1979. augusztus 13., Déva vára
Balról jobbra: Bertalan Béla, ifj. Nagy Ferenc, Báró József, Báró Józsefné Derzsi Gabriella, Nagy Ferencné Báró Piroska, Nagy Ferenc, Báró Hajnalka, id. Báró József, Szabó Árpád

Fény

Dávid Ferenc négyszáz éve
élt és halt a tisztább hitért,
Déva várába zárt fénye
nem lobbant el, idáig ért.

Idáig hozzánk, hogy hívjon
keresni az igazságot,
hogy az ember csak azt higgye,
amit józan ésszel látott.

Hív, hogy megtaláljuk helyünk
ebben a csodás világban,
s a ránk eső részt vállaljuk
a tennivalókból bátran.

Hogy megérdemeljük mindig
küzdő elődeink fényét,
s egyre többen örvendezzünk,
hogy eloszlik a sötétség.

Csak jobbult életedben

Mély novemberi estben
Déva váránál jártam,
a régi hőst kerestem,
de sehol sem találtam.

s hogy visszatértem onnan,
hallom a harangszóban:
nem találhatsz meg engem,
csak jobbult életedben.

Üzenet

Ne ott keressetek engem,
hol enyészet s rom borong,
de ott, hol szent küzdelemben
új, dús lombot hajt a csonk.

Az életfa korhadt ágát
önnön súlya töri le,
míg mások a vihart állják
nőve épnek fölibe.

Ahol ősi gyökér táplál
s egészséges törzs lövell
a magasba, égbe már-már
s mégis hozzátok közel:

Ott, ott keressetek engem,
s magatokban is a fényt,
hol munkáltok békés rendben
Isten munkatársaként.

Te is életedben keresd
őt, kit sírhely nem jelöl –
Dávid Ferenc üzeni ezt
Déváról s Szejke felől.

Novemberi Szivárvány

Hol Déva vára fenn, zordan áll,
dalt vivő lelkünk most arra száll,
s hajdani börtön romja felett –
glóriázván : szivárvány az emlékezet.

Por lett a zsarnok, por a bilincs,
s kit sírba küldtek, sírhelye sincs …
s hajdani börtön romja felett –
glóriázván: szivárvány az emlékezet.

Hírt mondunk róla, meghalt a rab,
de szíve bennünk él és szabad!
s hajdani börtön romja felett –
glóriázván : szivárvány az emlékezet.

Erdélyi Golgota

Erdélyi Golgota:
zordon Déva vára,
hősi kornak árva,
égbe nőtt nyoma.
Messze vagy és mégis oly közel,
míg a néped némán átölel.
Erdélyi Golgota,
árva Golgota.

Isten, ki őrködöl
fénylő végtelenben,
szólj velünk e percben,
szólj sorsunk felől.
Hősi kornak égbenyúlt nyomán
gyúljon fény az árva Golgotán!
Erdélyi Golgota,
fénylő Golgota...

Számadás

Kiről a ballada rettenetes hírt ad,
Kőmíves Kelemen, számadásra hívlak!
Te tudod legjobban, hogy mi volt az ára
annak, hogy állhasson magas Déva-vára.
Hogy amit építesz, tartós legyen végre –
Romok között járva kérdezlek: - megérte?!

Ha most felelhetnél, tudom, elmondanád,
hogy sokan áldották a vár erős falát,
hogy megváltója volt sokak életének
egy asszony halála. Ebben egyetértek:
minden áldozatot követel a földön,
hogy szép, jó és igaz millió testet öltsön…

De mondd: áldozatod valóban megérte?
Bele kell épülnünk házba és kenyérbe…
Minden : testünk-lelkünk átlényegülése.
A mohó rög köves, tövises, útszéli,
Termővé varázsló erőidet kéri,
S a jó szántóvető magát beleadja,
Hogy legyen sok szájnak betevő falatja.
A bányászok teste elvegyül a méllyel,
Hogy te űrhajóddal csillagokig érj el...
Ó hány feltaláló vesztette el magát,
hogy benépesüljön csodákkal a világ.
Felfedezők sora vajon merre, hol van?
- Ott, hogy otthon lehess közelben - távolban…

Igen, egyetértek! De gondoltad vajon,
hogy ez az erős vár nem csupán oltalom,
de börtön is lehet, s nem óv, de olt éltet,
s szenvedés, kínhalál és kegyetlen végzet
kemény szorítása, s népek szabadságát
kiharcoló hősnek rabkeserve száll rád…

Kőmíves Kelemen, be más volt szándékod,
s hogy megcsúfoltatik téveteg a létjog!
Zsarnokság használja ártatlan vér ellen,
eszmék koporsója készül a művedben…
Falad torlasszá vált az igazság útján –
azért omlott össze zord időknek múltán.
- A börtön - hamvveder szétmált... s halott foglya
élő szabad lelkét osztja, egyre osztja,
hogy elnyomás helyett segítség lehessen,
s építsen eszményi világot a szellem.

Kőmíves Kelemen, ne is védd most magad,
s mesterséged végül jó lesz, ha kedvet ad,
hogy a számvetésben ocsúdó értelmed
sok tizenkettőnél többünkkel felelj meg,
s így minden tudásunk s vívmányaink által
a fejlő életnek épüljön alap s fal.
S kik békétlenségben kínoztunk s kínlódtunk:
csak jóra fordítsuk emberi mivoltunk,
hogy Déva várának romjai közt járván
feltűnjön a jövőt biztató szivárvány...

Megtanít egy rab

Déva vára várva vár, hogy megállj egy cellánál,
s hogy tudd magad szabadnak: megtanít egy rab.

Dávid Ferenc fogsága: szabadsága próbája,
Mert ki lelket fel nem ad: rabként is szabad.

A magasból tekints szét, s lásd, az élet azért szép,
hogy lehessél boldogabb: lélekben szabad.

Kell a lelki békesség, s nyugodtabb a Föld s az ég,
és ki jót vet, jót arat, s biztosan halad.

Déva vára várva vár, hogy megállj egy cellánál,
S folytasd rabja életét – az élő regét.

Dévavári zarándoklás

Megyünk a dévai várhoz!
Testvér, jöjj te is velünk!
Tanulj és tettben imádkozz –
Ez pajzsunk és fegyverünk,
s ez harcunk, s így győzhetünk.

Megyünk a dévai várhoz –
hősünkre emlékezünk...
Tanulj és tettben imádkozz,
hogy tőle példát vegyünk,
hogy hozzá méltók legyünk.

2007. november 14., szerda

Ha jó csillaguk elhagyják, a bölcsek is eltévednek

Nem volt baj a három bölccsel,
míg a csillagot követték.
Csak Heródes palotája
jelent számukra kelepcét.

Becsapta őket a pompa
s a régi előítélet,
hogy hatalom és gazdagság
hoz a földre üdvösséget.

Bizony királyfit kerestek,
s hirtelen nagy bajt okoztak,
mert a zsarnok – ha féltékeny
s képzelődik – rossznál rosszabb.

Bosszút esküszik magában
s felhasználná a bölcseket
gondolván, hogy buzgóságuk
immár biztos nyomra vezet…

Hogy legyenek árulói
az ügynek, melyért rajongnak?!
Ó, inkább célba se jutni,
eszközeként a gonosznak!…

Ők az élet szép értelmét
keresik … ám csillag nélkül,
lám, mennyire eltévedtek,
s a halált szolgálnák végül …

El hamar a palotából,
Amely csak szörnyű kelepce!
Eltűnni! Eredmény nélkül
Visszatérni napkeletre!

De bánkódó lelkük felett
Ismét megjelent a csillag,
S örömmel rászánják maguk
Engedni az álmaiknak …

Meg is találják a házat,
S meg a szeretet csodáját,
Mely az élet szép értelme,
S kincseiket felajánlják.

Más úton lopóznak vissza
Messzi-messzi hazájukba…
Vajon-vajon mi lett velük?
Azt bizony senki se tudja…

Csak azt tudjuk valahányan
- tanúi évezredeknek –
ha jó csillaguk elhagyják,
a bölcsek is eltévednek.