Számadás

Kiről a ballada rettenetes hírt ad,
Kőmíves Kelemen, számadásra hívlak!
Te tudod legjobban, hogy mi volt az ára
annak, hogy állhasson magas Déva-vára.
Hogy amit építesz, tartós legyen végre –
Romok között járva kérdezlek: - megérte?!

Ha most felelhetnél, tudom, elmondanád,
hogy sokan áldották a vár erős falát,
hogy megváltója volt sokak életének
egy asszony halála. Ebben egyetértek:
minden áldozatot követel a földön,
hogy szép, jó és igaz millió testet öltsön…

De mondd: áldozatod valóban megérte?
Bele kell épülnünk házba és kenyérbe…
Minden : testünk-lelkünk átlényegülése.
A mohó rög köves, tövises, útszéli,
Termővé varázsló erőidet kéri,
S a jó szántóvető magát beleadja,
Hogy legyen sok szájnak betevő falatja.
A bányászok teste elvegyül a méllyel,
Hogy te űrhajóddal csillagokig érj el...
Ó hány feltaláló vesztette el magát,
hogy benépesüljön csodákkal a világ.
Felfedezők sora vajon merre, hol van?
- Ott, hogy otthon lehess közelben - távolban…

Igen, egyetértek! De gondoltad vajon,
hogy ez az erős vár nem csupán oltalom,
de börtön is lehet, s nem óv, de olt éltet,
s szenvedés, kínhalál és kegyetlen végzet
kemény szorítása, s népek szabadságát
kiharcoló hősnek rabkeserve száll rád…

Kőmíves Kelemen, be más volt szándékod,
s hogy megcsúfoltatik téveteg a létjog!
Zsarnokság használja ártatlan vér ellen,
eszmék koporsója készül a művedben…
Falad torlasszá vált az igazság útján –
azért omlott össze zord időknek múltán.
- A börtön - hamvveder szétmált... s halott foglya
élő szabad lelkét osztja, egyre osztja,
hogy elnyomás helyett segítség lehessen,
s építsen eszményi világot a szellem.

Kőmíves Kelemen, ne is védd most magad,
s mesterséged végül jó lesz, ha kedvet ad,
hogy a számvetésben ocsúdó értelmed
sok tizenkettőnél többünkkel felelj meg,
s így minden tudásunk s vívmányaink által
a fejlő életnek épüljön alap s fal.
S kik békétlenségben kínoztunk s kínlódtunk:
csak jóra fordítsuk emberi mivoltunk,
hogy Déva várának romjai közt járván
feltűnjön a jövőt biztató szivárvány...