Alig most voltál óvodás,
és érettségizel már,
s aztán tovább! Nincs állomás,
hisz rád az egyetem vár.
Hogy "ballag már a véndiák",
danoljuk mi régóta,
de nem illik vénülni, lám,
megváltozik a nóta.
Mert "nyárba tart szép májusunk..."
csendül bennünk az ének,
s mig valamitől búcsúzunk,
köszöntjük ami éled...
Az iskola, hol tanultunk
már három nemzedéknyin
- nagyapád, nénéd, jó anyád
s nővéred - szép játékszín,
melyben dráma s komédia
váltotta kulisszáit...
S fellép öcséd is maholnap -
a sor öröknek látszik.
Mert egy végtelen láncolat
kap el... vagy mi alkotjuk,
míg várt s váratlan csodáit
a sajátunkká oldjuk.
Most a tiéd, mint miénk volt
a szálló pillanatkép:
örülj neki, és könnyezd meg...
- (érette mit nem adnék!!)
De helyettem s helyettünk is..
Nem! - velünk együtt éld át,
mert benned mind jelen vagyunk,
s köz-múltunk köz-jövőt ád...
Most megfeszül a láncolat
- jelenné tolult áram -
s ünnepeljük veled magunk
tegnapok holnapjában...
Segesvár, 1992. június 12.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése