Nőegyletünket meghívta keresztúri társa,
s hogy kevesen megyünk, jó ha megduplázza
a létszámot mindünk maszkírozott mása.
Így én, aki költő, úgymondva csak házi,
vállalom, hogy legyek most immár egyházi –
(csütörtök-mondástól csak ne kelljen fázni.)
S mert hogy nem magamnak kell a költő-játék,
kell ide az ötlet, amely úgy szikrázzék,
hogy szép tűzre kapjon sok-sok szívi-játék.
Hadd kiáltsa versem, hogy le az álarccal!
mely víg bevezető volt, s mint társ a társsal
összeforr két egylet tervvel és munkával.
Úgy jöttünk, hogy egy is kettőnek mutasson,
most kettő vagy száz is eggyé lesz, hogy hasson,
s öröm terjeng szerte minden hasznon.
Meg kell értenünk és mutatnunk mindennek,
hogy Isten országát élnünk köteleznek
kész adottságai Földnek s végtelennek.
Nem rekesztheti ki magát senki ősjogából:
egyetlen életét önmagától távol
élve, s ne vegye ki részét a világból.
Felületes mezét torznak tűnő sorsnak
vássa le a léptünk, kezünk, szívünk, s holnap
de már ma dolgozzunk s örvendjünk a JÓNAK!
És most mint emberré varázsolt varázsló
színes csapatunkkal lobogva, mint zászló
köszöntöm Keresztúrt… s ehhez nem kell már szó.
A távollét jelmezében Nagy Ferenc
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése