A magvető példázata

Jézus mondta egyszer ezt a szép példázatot:
A magvető kiment vetni, s szórta a magot.

Némely az útfélre esett – abból nem arat!
Azon nyomban felkapdosták mind a madarak.

Némely sekély, száraz földre, kövek közé hullt:
Hamar kikelt, s gyökértelen, kisült, elpusztult.

Némely pedig tövisek közt találta magát,
s a tövisek, ahogy nőttek – jaj, megfojtották. …

Ám a jó földbe is jutott, s teremhet a mag:
Némely harminc-, némely hatvan- s száz-annyit is ad.

Jézus végül példázatát így fejezi be:
- Hallja, kinek a hallásra van füle s szíve!

S nemsokára, hogy megértsék tanítványai,
Elmondta, mit akart ezzel jobban láttatni.

Elmondta, hogy a magvető ő, és mindazok,
Akik Isten országáért vetik a magot.

A magot, mely nem egyéb, mint jóra intelem –
miatta eke a sors, és szánt a szíveken.

S a magvetés egyre folyik, egyre hull a mag,
s mennyi kárba vész belőle, míg a szív arat!
Van, aki hallja az igét, de nem érti meg:
Elkapja a csipp-csupp-zsivaj... Oly útféli lett...

S van, aki mint köves talaj veszi az igét:
Örül neki, szalmalánggal egy-kettő kilép,

de mert nincs gyökere mélyen, csak hűlt helye lesz,
mihelyt látja, hogy az ige többre kötelez.

S van, akiben, mint a földben, tenyész a tövis:
a gond, amely nem csak éltet, hanem még öl is,

amikor csak ruha, étel és pénz a világ:
elfojtja ez, el a szívben az Isten fiát …

Ámde folyik a magvetés, tovább hull a mag,
s van szív, melyről a magvető mint vet, úgy arat.

Ó, van aki hallja, érti, s teszi az igét,
harminc-hatvan- és száz-annyi nem sok semmiképp.

Nem sok, mert művelt és tiszta s a vágy egyre hőbb,
hogy a szívnek is teremjen kenyeret a föld…

Íme, ez a magyarázat. Vizsgáld meg magad,
mert a magvetés még folyik, s egyre hull a mag...