Ha jó csillaguk elhagyják, a bölcsek is eltévednek

Nem volt baj a három bölccsel,
míg a csillagot követték.
Csak Heródes palotája
jelent számukra kelepcét.

Becsapta őket a pompa
s a régi előítélet,
hogy hatalom és gazdagság
hoz a földre üdvösséget.

Bizony királyfit kerestek,
s hirtelen nagy bajt okoztak,
mert a zsarnok – ha féltékeny
s képzelődik – rossznál rosszabb.

Bosszút esküszik magában
s felhasználná a bölcseket
gondolván, hogy buzgóságuk
immár biztos nyomra vezet…

Hogy legyenek árulói
az ügynek, melyért rajongnak?!
Ó, inkább célba se jutni,
eszközeként a gonosznak!…

Ők az élet szép értelmét
keresik … ám csillag nélkül,
lám, mennyire eltévedtek,
s a halált szolgálnák végül …

El hamar a palotából,
Amely csak szörnyű kelepce!
Eltűnni! Eredmény nélkül
Visszatérni napkeletre!

De bánkódó lelkük felett
Ismét megjelent a csillag,
S örömmel rászánják maguk
Engedni az álmaiknak …

Meg is találják a házat,
S meg a szeretet csodáját,
Mely az élet szép értelme,
S kincseiket felajánlják.

Más úton lopóznak vissza
Messzi-messzi hazájukba…
Vajon-vajon mi lett velük?
Azt bizony senki se tudja…

Csak azt tudjuk valahányan
- tanúi évezredeknek –
ha jó csillaguk elhagyják,
a bölcsek is eltévednek.

Kik a boldogok?

Volt, egyszer volt egy áldott nyár …
Idézzük s olykor visszajár:
A Genezáret partjain
Tisztul a szív, enyhül a kín,
És fönn a boldogság hegyén
A Mester szól, s elönt a fény.

Elmondja, kik a boldogok,
S az élet bennünk fellobog -
Szegényre, bánkódókra mind
Dús kincsként lelket s vigaszt hint,
S meggyötrő szomjat olthat ott,
Ki igazságra szomjazott.

A szelíd emberé a Föld -
A jóság mindent csak betölt,
S ki mással irgalommal él :
Nyer irgalmat mindenkinél,
S ki folttalan és bűntelen :
Az Istent látja szüntelen …

Így lesztek Isten fiai,
s lesz békességtek – igazi!
Kik méltatlan szenvedtetek:
örülvén örvendezzetek –
a hűség nem hiába vár:
A mennyország a Földre száll …

Ti – a Föld sója – kelletek:
legyen a lét jobb, ízesebb!
S e hegy világló városa
a jótettet sugározza
s hívő-hitetlen egyaránt
dicsérje érte jó Atyánk.

Volt, egyszer volt egy áldott nyár ..
Idézzük, s úgy-e, visszajár,
ha zajló harcok partjain
tisztul a szív, enyhül a kín,
s a mennyország a Földre száll :
a hűség nem hiába vár …

Október

Csend búsul a hervadás felett.
Október rozsdásan a halálra vár.
Valaki messziről búcsút integet
S elfojtott zokogás sóhaja száll.

Szemünk a messzeségbe elmereng.
Kíséri útján a bús elmenőt.
Érezzük, valami oly nehéz bent,
Mélyen szívünkben valami eltörött.

Elfojtott zokogás sóhaja száll.
Szemünk a messzeségbe elmereng.
Október fáradtan a halálra vár.
S az elmúlás felett búsul a csend.

Kolozsvár, 1935.

A huszonhét éves Rékának

2007. szeptember 27:

Napban, évben huszonhét -
s megállapíthatod:
éveid utolérték
a születésnapod.

S ahány nap még elférhet
e milléniumban:
annyi esztendőt érj meg
testi-lelki jókban!

Mondjuk: kereken százat...
S láthassák tieid:
értelme minden számnak
szépségbe öltözik.

Márciusi alkonyat

Már zöld a sétatéri gyep –
Már langyos az alkonyi szél –
Már port ver fel maga után
Az úton a lovasszekér.

Már tisztul a Szamos vize
– A hegyek már nem havasok –
És tükrében gyönyörködnek
a hídról az áthaladók.

Az égen halványul a kék –
A felhők is halványulnak.
S bágyadtan ontja alá
az alkony a végsugarat.

A portverő lovasszekér
A hídon most általhalad.
a víz tükre beleremeg
És homályos képet mutat.

A por lassan ereszkedik
a rezgő víz tükre fölé,
Míg a végsugár aranya
Lágyan-csillogást szór belé.

A víz tükre elcsendesül.
És meghal a rezgő sugár.
Megszűnik a lágy-csillogás
S utána ömlik a homály.

Langyos szél füstszagot hoz.
Ott túl, a kertek alatt,
Valahol most égetik el,
Ami a múlt őszből maradt...

Kékül a nagy messzeség.
Szürke már minden közel.
Sötét csontvázként merednek
A fák, az ágak reszketnek
S búsan néznek az égre fel.

Elkomorul a hangulat.
Most látszik csak, mily őszi még
a márciusi alkonyat...

Kolozsvár, 1936, március 23.

Ákos vizsga-verse

2007. szeptember 21. - Vonaton, Kolozsvár legújabb kincse felé, ABA-nézőbe

Ákos vizsga-verse

Már nem vagyok kicsi baba,
kicsi baba már csak ABA.
S már nemcsak óvodában,
itthon is van játszótársam.
De csak úgy, mint nagyobb testvér,
felelős vagyok a csendér'.
Hogy álmában is nőhessen -
jól kijövünk mi kettesben.
A jó isten is vigyáz ránk,
édesanyánk, édesapánk,
nagyszüleink, szép családunk -
egymásban mind angyalt látunk.
Nemcsak karácsonyfánál,
a szeretet mindenütt vár...
Mi most szépen játszadozunk,
s aztán tanulásba fogunk,
s leszünk papok, professzorok,
tudva, a munka jó dolog.
Felfedezzük Aba-várát,
s minden ember boldogságát.
Kolozsvár is lesz még kincses,
méltó gazdag szíveinkhez,
s valamennyi Ákos, Aba
a jót sosem hagyja abba.

Szeretettel, Dédnagyapa

Rékáéknak

Kolozsvári új lakásba
a régi Segesvár
emléket és reménységet
ébresztget és testál.

Meleg otthon s szép kilátás
kínálkozik végre,
s legyen családon s világon
áldás békessége.

Szeretettel déd s nagy -apátok